ferences logo

2024-ben is megrendezi jótékonysági koncertjét az autizmussal élőkért a Ferences Rendtartomány

A jövő januári jubileumi Ferences jótékonysági koncert a Szent Efrém Férfikar, Bolyki Sára, Dés László és Mészáros Árpád közös, csak erre az eseményre  készült  különleges produkciójával valósul meg a Zeneakadémián január 16-án. A kedden este fél 8-kor kezdődő esemény bevételét a rendtartomány 100%-ban a gyöngyösi Autista Segítő Központ támogatására fordítja.

A 2009-ben, a ferences rend alapításának 800. évfordulóján elindított jótékonysági esemény immáron 15. alkalommal, a Zeneakadémia impozáns Nagytermében pedig 10. alkalommal kerül megrendezésre 2024-ben. A rendezvény célja az elmúlt évek hagyományát követi:  felhívni a figyelmet a Gyöngyösön és Karácsondon működő Autista Segítő Központra (ASK), és anyagi támogatást gyűjteni a gondozottak és az intézmény általános, valamint konkrét céljaira. 

A soron következő koncertre egy csak erre az alkalomra összeállított zenei és művészeti koprodukcióval készülnek a neves előadóművészek. Az ASK egykori diákja, Mészáros Árpád, gitáros, Bolyki Sára, a Jazzation énekesnője, Bubnó Tamás és Bubnó Lőrinc vezetésével a Szent Efrém Férfikar illetve Dés László, zeneszerző, szaxofonművész közös produkciója a jótékonysági koncerten debütál majd. 

A koncert különlegessége, hogy része annak a ferences jubileumsorozatnak 2023 és 2026 között, amely során öt eseménynek ünnepeljük a 800. évfordulóját. 2024-ben Szent Ferenc stigmatizációjára emlékezik a ferences lelkiségi család. A stigmatizáció, vagyis a Krisztus szent sebhelyeivel való megajándékozottság figyelmünk középpontjába állíthatja az együttszenvedés (compassio), együttérzés, szolidaritás erényét is, melyet a társadalom elesettjei vagy leggyengébbjei felé, ha csak egy koncert erejéig, de most lehetőségünk nyílik gyakorolni.

A jótékonysági esemény kiemelt támogatója a MET Magyarország Zrt..

Az est védnökei: Novák Katalin, köztársasági elnöke és Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

Koncertjegyek és a műsor részletes leírása ITT megtalálható.

Az esemény a Facebookon itt érhető el.

***

„A gyerekek elsősorban gyerekek, nem autisták. A kicsik hamburgerezni szeretnének egy igazi étteremben vagy sütizni egy cukrászdában, de szóba jött az is, hogy kibérelhetnénk a gyöngyösi mozit. Régóta tervezzük játszóterünk fejlesztését is: jól jönne egy biztonságos, földbe süllyeszthető trambulin.” – Tóth Gyuláné Ágnes, az ASK intézményvezetője

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány több szociális intézmény fenntartója, köztük a gyöngyösi Autista Segítő Központé (ASK) is. Az 1999-ben alapított központ Magyarországon egyedülálló módon, komplex – oktatási-nevelési-szociális – segítséget nyújt autizmussal élő gyermekek és fiatal felnőttek, illetve családjaik számára. Jelen pillanatban az átmeneti és gyermekotthonokban huszonöt gyermek nappali, másik huszonöt állandó szociális ellátásban részesül, a karácsondi lakóotthonban pedig tíz felnőttnek biztosítanak ellátást és munkalehetőséget. Az intézmény számára az a legfontosabb, hogy a gyerekeket önellátásra neveljék, és képesek legyenek továbbtanulni. Ebben szüleik és hozzátartozóik is folyamatos támogatást kapnak. 

***

ADOMÁNYOZÁSI LEHETŐSÉG

Ha nem tud eljönni, de megteheti, kérjük, támogassa Ön is az Autista Segítő Központot! Nagylelkű adományait előre is köszönjük.

Legegyszerűbben a rendtartomány központi alapítványán (Ferences Alapítvány) keresztül tud adományozni. Csupán néhány kattintás: https://www.ferencesalapitvany.hu/adomanyozas 

További információ az intézményről és egyéb adományozási lehetőségekről az ASK honlapján:: https://www.autista.hu/  

***

*Források a bekeretezett részhez: https://worldpopulationreview.com/country-rankings/autism-rates-by-country#hungary; https://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/autism-spectrum-disorders 

Ferences Média, 2023
Kommunikáció és forrásfejlesztés, 2023

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum