Magamról talán annyit: Szentkúton – ezen a néhány házból álló cserhátvölgyi településrészen – kereszteltek meg, közel hetven éve, most is Kisterenyén élünk a feleségemmel. Gyakran felsejlenek a gyerekkori búcsúélmények, de az igazi lelki átalakulást az elmúlt néhány év hozta meg. 1991–92-ben hivatalból próbáltam segíteni a kegyhely visszavételében, hiszen 1950-ben elűzték a ferences testvéreket Szentkútról, majd negyven sötét év következett. Nagyon örültem, hogy ha csak egy picit is, de tudtam segíteni a nem teljesen zökkenőmentes visszavételben.
Első személyes találkozásom Kálmán Peregrin atyával – a kegyhely igazgatójával – röviddel ideérkezése után történt: egy világi csoport tagjaiként fogadott bennünket. Ekkor még nem gondoltam, hogy ez csak a kezdete lesz egy bensőséges kapcsolatnak és átalakulásnak, de az élet így hozta, helyesebben mondva így rendeltetett. Rögtön megérintett és nagy hatással volt rám minden szava, amit mondott. Úgy éreztem, fiatal kora ellenére rengeteg tapasztalat, tudás ismerője és birtokosa, amit szeretne mindenkivel megosztani, akivel csak találkozik.
Fáradhatatlan, mindig örömöt sugárzó arca, gondolatai felvidítják a fáradt zarándokcsoportok tagjait is, akik így kerülhetnek Mária és az Isten közelségébe. Gondolom, a kedves olvasók is tudhatják, mennyi előkészítő munka, gondoskodás, egyeztetés szükséges az éves búcsúrend kialakításához és lebonyolításához, de ebből a kívülálló szinte semmit sem tapasztal (csak érdekességként jegyzem meg: évente körülbelül 200 ezer zarándok keresi fel kegyhelyünket). Türelme kifogyhatatlan azokkal szemben is, akik valami miatt méltatlankodnak, vagy a kegyhely rendjéhez nem illő módon viselkednek. A szentmisék előtt is segít bárkinek, aki hozzá fordul; a szertartások után pedig mindazok rendelkezésére áll, akik a liturgia végeztével lelki megerősítésre szorulnak, vagy csak néhány mondatot szeretnének tőle hallani. Nagyon könnyen teremt kapcsolatot fiatalokkal, családokkal vagy idősekkel, szinte rögtön egymás ismerőseivé válnak. Így történt ez jó két éve is, amikor unokaöcsém és felesége elhatározták, hogy Szentkúton szeretnék legkisebb leánygyermeküket megkeresztelni, szentmise közben (itt ez így szokás). Peregrin atyát kérték meg a keresztelésre.
Papp Tihamér atya pedig a keresztszülők felkészítését végezte, akárcsak a mi felkészítésünket is. A megbeszélt időpontokban rendszeresen találkoztunk, és mindig kaptunk erősítést hitünk, felelősségünk elmélyítéséhez. Mások, akik szintén itt keresztelték meg gyermeküket, hasonló tapasztalataikról számoltak be nekünk. A lelkipásztori tevékenység ilyen esetekben teljesedik ki, és ez nemcsak a búcsúnapokon vagy szentmisék előtt és után van így, hanem a hétköznapokon is. Tihamér atya felnőttek felkészítését végzi keresztelésük előtt. Emellett jegyesoktatásban részesíti az esküvőre készülőket. A kegyhely honlapján Szentkúti gondolatok címmel terjeszti írott formában a Szentírást.
A keresztelőhöz kapcsolódóan kaptam külön feladatot is: ekkor olvashattam a szentmise olvasmányát először Szentkúton. Azóta ez rendszeressé vált, képességeim és legjobb tudásom szerint szeretném ezt a későbbiekben is végezni, amikor szükséges, és feladatul kapom. Az atyáktól kapott lelki segítség arra késztet bennünket, hogy a szentmisére már felkészülten érkezzünk, és készek legyünk az Ige befogadására.
Mi sokszor megyünk a búcsú- és vasárnapokon kívül is Szentkútra, a lelki megnyugvás, a hit megerősítése céljából. Szinte minden alkalommal, ha Szentkúton járunk, találkozunk Orosz Lóránt atyával, aki – egyetemi oktatói és tanácsadó-testületi munkája mellett – gyakorlatias, minden feleslegest mellőző stílusával, a gyónást megkönnyítő gondolataival segíti a hívek lelki terhektől való megszabadulását. Őszinte csodálattal és áhítattal hallgattuk, amikor latin és olasz nyelven bemutatott szentmiséken tolmácsolt.
A hétköznapokon legtöbbször meditáció közben, kétkezi munkavégzés alkalmával, vagy éppen a most folyó hatalmas felújítási munkák közepette van lehetőségünk találkozni valamelyik atyával vagy Seres Patrik testvérrel. Egy köszönés vagy kézzel intés közelről vagy távolabbról olyan jelek, melyek azt sugallják: isteni erőt közvetítenek, s mint azt mindannyian vallják: ők erre hivatottak, Isten ezt a feladatot bízta rájuk, ez a küldetésük. Szilveszterkor, a hálaadás napján sokan megköszöntük áldozatos tevékenységüket, mire ők ezt válaszolták: köszönik az isteni kegyelmet és irgalmat, hivatásuk, hogy az evangéliumot közvetítsék számunkra.
Fontosnak tartok még két megjegyzést. A másfél éve tartó felújítási munkák mellett egyetlen szentmise vagy búcsú sem maradt el, és a hívek száma inkább növekedett! Pedig sokszor igen nagy akadályt jelentett ezek fizikai lebonyolítása is. Ehhez az emberpróbáló hitéleti szolgálathoz nagyban hozzájárult Patrik testvér fáradhatatlan, áldozatos munkája.
A másik: a szentkúti szolgálat csak egy része a ferences paptestvérek küldetésének. Hiszen rendszeresen segítenek paptársaiknak, tanítanak, kutatásokat végeznek. Amikor megkérdezzük, honnan merítenek mindehhez erőt, ezt válaszolják: „Fentről kapjuk!” Most már nemcsak érzem, hanem hiszem és tudom is: hitem tőlük kapott megerősítése segítette a súlyos betegségemből való kigyógyulást!
Mérhetetlen hálával és köszönettel tartozunk az Istennek, hogy megismerhettük közelebbről Peregrin, Tihamér, Lóránt atyákat és Patrik testvért. Kívánjuk, hogy sokáig végezhessék fáradtságot nem ismerő munkájukat, és minél több emberhez juttathassák el az evangélium tanításait, továbbadva a nekik juttatott isteni kegyelmet!
Nagy Mihály és Nagyné Katalin
