Augusztus 2. Porciunkula ünnepe a ferenceseknél, melynek alkalmából Zatykó László OFM elmélkedését adjuk közre.
Az Angyalos Boldogasszony templom hiába a legkisebbek egyike, mégis ott van a legnagyobbak között: pápai bazilika. Terra Sancta, Szent Föld – így tartotta Szent Ferenc, és ezt éreztem ottjártamban én is. Jó okkal kérte a pápától Ferenc, hogy részesítse a szentföldi imakiváltságokban. Van-e üzenete annak, hogy e kicsiny templom a legnagyobb rangban van? Bizony van, éspedig ez: „aki a legkisebb mindnyájatok között, az az igazán nagy” (vö. Lk 9,48). Isten országa, Isten végtelen fenségű uralma, királysága fenntartott hely a kicsinyek számára: „ilyeneké az Isten országa” (Lk 18,16). És ez a meseszép paradoxon mérhetetlen örömmel tölti el Jézust: „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked.” (Lk 10,21) E kicsinyek – Szent Ferenc szótárában e minoresek – mind egy-egy porciunkula, Isten kicsi temploma (1Kor 3,16), akik épp az Atya jóvoltából, s e jóság befogadásával lesznek Isten hatalmas templomaivá, patriarchális bazilikákká.
Csodálatos paradoxon, ellentmondás, hogy Isten nagyságát befogadva e kicsinyek, kisebbnél is kisebbnek érzik, tudják magukat, de épp ezáltal, alázatuk által fölemeltetnek, krisztusi nagyságra jutnak. A mustármag, mely kisebb minden magocskánál, fává terebélyesedik (Lk 13,19). Ismerjük a Fiorettiből, hogy Szent Ferenc alvernai lelkigyakorlatának egyik éjszakáján kitárt karokkal, majd a földre borulva ismételgeti: „Ki vagy te Uram, s ki vagyok én?”. Órák telnek így el. Leó testvér már aggódik, keresésére indul Alverna erdős, sziklás rengetegébe. Megtalálja, de nem akarja megzavarni. Egy ágacska mégiscsak megreccsen, lelepleződik. Ferenc, amennyire szóba önthető, feltárja neki imádságának rejtélyét. Amikor kitárta karját, s kiáltotta: „Ki vagy te Uram?”, a Legfölségesebbet látta az ő nagyságának, nagy jóvoltának, nagy irgalmának fényességében. De ugyanebben a fényben látnia kellett azt is, hogy ki is ő e nagysághoz képest. Ekkor hangzik el a másik kiáltás leborulva: „Ki vagyok én?”. S részletesen sorolta, hogy milyennek látta magát Isten nagy jó voltának fénylő napsugarában. Látta kicsiségét, semmiségét, bűnösségét. E felsorolást mély sóhaj és egy szó zárta: féreg. Súlyos. A nagy Király, a Megfeszített, akinek szerelme pár nap múlva megsebesíti Ferencet, áldozatának kíntüzében a 22. zsoltárt imádkozza, s ebben ott ez a sor: „Én azonban féreg vagyok, nem ember” (Zsolt 22,7; 2LHív 46). Jézus osztozik, részt vesz legmélyebb nyomorúságunkban, bűntelenül magán szenvedi bűn-állapotunkat, „átokká lesz” (Gal 3,13), hogy bocsánatkéréssé legyen értünk az Atya szeretetében. Mi pedig nyomorúságaink mélységéből kiáltunk, és nem hiába. Már kiáltásunk is fölemeltetés.
Hogy is került Ferenc a Porciunkulába? Isten útjai kifürkészhetetlenek. Egy szamár segítségével. A testvérek Rivotortóban húzták meg magukat egy szűkös kunyhóban, melyet üresen találtak. Ferenc kedvenc mondása volt, hogy „gyorsabb az út a mennyországba egy kunyhóból, mint egy palotából” (CÉ1 42). Igen ám, de megérkezett e tákolmány gazdája, szamara kíséretében. Rosszallotta, hogy egy fura szerzet telepedett be az ő ingatlanába. A szamarát küldte be, hogy köszöntse a testvéreket. A harsány beköszöntésből értettek, zokszó nélkül továbbálltak, s a szomszédos, Porciunkulának nevezett helyen, a kis templom mellett találtak üres kunyhóra. A kivert kisebb testvérek jól jártak. E kis templom vonzásában egyre gyarapodott a testvérek száma, újabb és újabb kunyhókat kellett építeniük. Szent ez a hely. De Ferenc egy idő után félteni kezdte e hely szentségét. Aggodalmaskodott. A testvérek ellent tudnak-e állni a nagyzási kísértéseknek, vagy beköszönt majd a monstrum nagy kolostorok korszaka a vele járó félelmetes kongó ürességgel? A Sancta Maria de Porciuncula a nehéz időkben is kiáltja: vigyázat, Isten országa a kicsinyeké!
Zatykó László
Fotó: Jézus Szíve Ferences Plébánia
Ferences Média, 2023