ferences logo

A szegedi barátok látogatóbarát kolostora

 

A szegedi ferences kolostor és templom Pannonhalma után hazánk második legnagyobb olyan középkori épületegyüttese, amely ma is eredeti funkciójának megfelelően működik. A ferencesek 750 éve vannak jelen a Tisza parti városban. Mai templomuk és kolostoruk több mint félezer évvel ezelőtt épült.

„A turisztikai célú projekt során olyan fejlesztéseket kívántunk véghezvinni, melyek célja az épületegyüttes páratlan értékeinek látogatóbarát bemutatása – tájékoztatta Kiss Didák szegedi gvárdián a Ferences Sajtóközpontot. – A projekt eredményeként a látogatók közelebbről is megismerkedhetnek többek között az ősi rendház művészeti értékeivel és a benne zajló ferences élettel. A rendházban őrzik például a Mária Terézia esküvői ruhájából átalakított miseruhát, Marchiai Szent Jakab székét 1450-ből, a Mátyás-kazulát. A templom féltve őrzött kincse az 1700-as évekből származó Fogadalmi kép. A szerzetesek mindig fontos szerepet töltöttek be Szeged életében. Többek között a fűszerpaprika, a szegedi hungarikum megismertetése is a kolostor lakóinak köszönhető. Rendelkezésünkre állnak olyan gasztronómiai és gyógyászati receptúrák is, amelyek termékké fejlesztve komoly érdeklődésre tarthatnak számot. Ilyen a Franciscanus likőr, a Paprika- és a Liliomos Pálinka” – szólt a további tervekről a szerzetes.

A most befejeződött felújítási munkák révén a nagyközönség korszerű feltételek között ismerkedhet a szerzetesek életével, az épületegyüttes műkincseivel. A kolostor egy részében ugyanis kialakítottak egy kétszintes látogatóbarát kiállítóhelyet, ahol több teremben interaktív módon mutatják be az épületegyüttest, a ferences szerzetesi élet hagyományait. A rendház kertjében gyógynövény kert és kőtár várja a látogatókat. Az új funkciónak megfelelően akadálymentesítették az épület kiállító és közlekedő tereit, a vizesblokkokat és a fogadóhelyiségeket.

„A látogatóközpontba szeretettel várjuk az egyéni látogatókat, turista- és iskolai csoportokat illetve a zarándokokat. Tárlatvezetőink segítségével betekintést nyerhetnek nemcsak az épületegyüttes történetébe és a ferences rend életébe, hanem a szerzetesi élet hagyományaiba és mindennapjaiba is. Az ősi templom és rendház olyan turisztikai vonzerőt jelent, hogy a műemlékekben viszonylag szegény Dél-Alföld idegenforgalmi látványosságává válhat” – mondta Kiss Didák.

Látogatóbarát honlapjuk máris az érdeklődők rendelkezésére áll, melynek címe: latogatobarat.hu


Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum