ferences logo

After Assisi néven rendezték meg a ferences iskolák végzős diákjainak első közös találkozóját

Közös szentmise, főzőverseny és finom falatok, kötetlen játék. Október nyolcadikán közel száz végzős ferences diák gyűlt össze Esztergomban, hogy jobban megismerjék egymást és kikapcsolódjanak. Az After Assisi névre keresztelt diáktalálkozón a budapesti Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium, az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium és a szentendrei Ferences Gimnázium utolsó éves tanulói és egyes tanárai vettek részt.

Minden ferences gimnáziumban szokás, hogy a tizenkettedik év elején osztálykirándulás keretében a végzős diákok ellátogatnak Szent Ferenc szülővárosába, az olaszországi Assisibe – azaz a ferences rend “kezdeteihez”. A találkozó ezért kapta az After Assisi nevet: hiszen mind az Angélás, Frankás és szentendrei diákok is megjárták korábban Assisit. A szervezők az összejövetelt hagyományteremtő céllal, azért hozták létre, hogy a fiatalok közelebb kerülhessenek egymáshoz, és kiélvezhessék a kötetlen szabadságot az év végi megpróbáltatások előtt.

Szentmisével nyitottunk, majd az úgynevezett Franka pályán folytatódott a rendezvény egy „Éhezők viadalának” becézett főzőversennyel, mivel az alapanyagokat adott időre kellett kimenekíteni egy házból a csapatoknak. A közös ebéd és zsűrizés után ismerkedős játékokkal és kötetlen sportolással folytattuk a napot” – mesélte Zillich Mihály OFM, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium tanára, az After Assisi egyik szervezője.

Balról: Rockenbauer Barnabás OFM, Zillich Mihály OFM és Szabó Péter OFM élvezik a közösen elkészített ételt (Fotó: Rigó Réka)

A szervezést az iskolák tanárai; Szabó Péter OFM, Zillich Mihály OFM, és Piatrik Pió OFM mellet a végzős diákok; Erdős Luca és Doroszlai Borbála, illetve Kovács Kenéz és Semegi János, és az öregdiákok bonyolították le. Az After Assisiről Andrónyi Tádé keze által egy összefoglaló videó is készült, amin látható, milyen kötetlen hangulatban telt idén is a fiatalok összejövetele. A jövő évi program a szervezők reményei szerint hasonlóan jól sikerül majd. 

[youtube_sc url=”https://www.youtube.com/watch?v=14TYqRTFcdU”]

Fotók: Rigó Réka, Andrónyi Tádé
Gellért Sára Mária
Ferences Média, 2023

 

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum