ferences logo

Ahhoz, hogy megelőzzük a bántalmazást, kezelnünk kell az elkövetőket is – Svéd kutatók tartottak előadást a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán

Hosszú előkészítés után indított gyermekvédelmi képzést februárban a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a római Pápai Gergely Egyetem. 2024. március 23-án, a program harmadik alkalmán a stockholmi Karolinska Intézet Pszichiátriai Kutatási Központjának munkatársai tartottak előadást az elkövetői működés megértése és az elkövetők terápiás lehetőségeinek megismerésének témájában, ami a bántalmazások megelőzése miatt kiemelten fontos. A tanulmányi napra több, mint 160 fő jelentkezett. 

Miközben a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bántalmazások eseteinek feltárása, az áldozatok megértése és gyógyulásuk segítése – érthető módon – egyre nagyobb hangsúlyt kap, a bántalmazókkal szemben elsősorban az elutasítás a jellemző. Ez a terület csak kezdetlegesen kutatott, az elkövetők kezelésére pedig erősen korlátozott lehetőségek érhetők el. A Sapientia Főiskola, együttműködésben az Emberi Méltóság Stratégia munkatársaival ezért tartotta fontosnak, hogy a nemzetközi szinten elérhető egyik legátgondoltabb program vezetőit meghívja Budapestre, előadásukat pedig a képzés résztvevői körén túl is elérhetővé tegye.

2024. március 23-án, a stockholmi Karolinska Intézet Pszichiátriai Kutatási Központjának munkatársai, Christoffer Rahm pszichiáter, kutató, a program vezetője és Malin Joleby pszichológus tartottak előadást. A tanulmányi nap témái az elkövetői működés megértése, annak pszichológiai háttere, a pszichológiai és gyógyszeres terápia lehetőségei, valamint a kognitív torzulás jelenségének bemutatása voltak. Ezek megismerése nem csupán a már megtörtént esetek kezelése szempontjából fontosak, hanem elsősorban a kockázati tényezők felismerése és a potenciális elkövetők preventív kezelése miatt, így a bántalmazások megelőzésének érdekében is.

A meghívott kutatók munkájának eredményeként jött létre a Prevent It program, amely anonim módon, online formában kínál kognitív viselkedésterápiát azon személyeknek, akik a kiskorúak iránti szexuális vágyat felfedezve magukban szaksegítséghez akarnak jutni. A kutatócsoport emellett medicinális kezeléssel is kísérletezik a Karolinska Intézet oktatókórházában, reményt keltő eredményekkel. Munkájukban a gyermekek iránti szexuális késztetés biológiai és pszichológiai hátterének kutatása, a terápiás lehetőségek kidolgozása, az aktív terápiás gyakorlat és azok eredményeinek vizsgálata egyszerre jelenik meg. Munkatársaik programokat dolgoztak ki börtönben lévő érintett személyek újbóli elkövetés esélyét csökkentő kezelésére, és a hajlammal rendelkező, még nem elkövető kliensek terápiájára. Anonim kezelési programjukat, a hatóságokkal együttműködve elsősorban a dark weben hirdetik Svédországon kívül is. Tapasztalataik szerint segítségükre nagy szükség van: a problémával élő emberek meghatározó része szeretne támogatást kapni a megszabaduláshoz, az elkövetők közül pedig sokan úgy nyilatkoznak, hogy ha lett volna olyan program, amely segítette volna őket eltéríteni a késztetés kiélésétől, azt igénybe vették volna. A tanulmányi nap a hallgatóság számára a remény sugarát jelentette, megmutatva, hogy a gyermekek iránti szexuális érdeklődést mutató hajlam megjelenése – amely a felmérések szerint a társadalom 1-3,8 százalékát érinti – nem egy minden esetben kezelhetetlen, és az attól szabadulni vágyó személy számára van lehetőség szaksegítség elérésére.

A terület iránti érdeklődést, az elérhető ismeretanyag utáni szomjúságot jól mutatta, hogy a tanulmányi napra több, mint 160 fő jelentkezett az élet legkülönbözőbb területeiről, beleértve a pszichológiai, segítői, pedagógiai, szociális, igazságügyi, büntetésvégrehajtási, gyermekvédelmi, valamint a legkülönbözőbb felsőoktatási területeket.

A látogatás során felmerült a svéd kutatócsoport és az Emberi Méltóság Stratégia további együttműködésének lehetősége, a következő lépések megtervezése, beleértve az itthon is elérhető terápia kialakításának programját.

***

A 2024. február 2-án tizenhét fővel indult, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, valamint a római központú Pápai Gergely Egyetem közös, 120 órás felnőttképzése a gyermekek és felnőttek ellen elkövetett bántalmazások megelőzésére és kezelésére jött lére. A program egyházi kereteken kívülre is, nem csupán szexuális jellegű határátlépésekre fókuszálva öleli fel az emberi méltóság tiszteletének területét. A program a téma számos aspektusával, egészen az antropológiai alapoktól kezdve foglalkozik a bántalmazások dinamikájával, az áldozattá válás formáival és jeleivel, a kockázati tényezőkkel, az áldozatok terápiás lehetőségeivel, a prevenció területével, jogi kérdésekkel, és a téma egyházi vonatkozásaival  is.

Dobszay Benedek OFM
Fotó: emberimeltosag.hu
Ferences Média, 2024

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum