ferences logo

„Aki megalázza magát, az felmagasztaltatik” – Mészáros Levente OFM elmélkedése Szent Ferenc lelki életének iskolája harmadik alkalmán

A ferences jubileumokhoz kapcsolódóan Szent Ferenc lelki életének iskolája elnevezéssel indult elmélkedéssorozat február 8-ától pünkösdig, kéthetente csütörtök esténként az esztergomi ferences templomban. Az előadók – összesen kilenc alkalommal – Szent Bonaventura Szent Ferencről írott életrajza nyomán keresztül igyekeznek a hallgatósághoz közelebb vinni Szent Ferenc lelkiségét. A harmadik elmélkedést Mészáros Levente OFM tartotta március 7-én Aki megalázza magát, az felmagasztaltatik címmel, mely során az engedelmesség értelmezésével Szent Bonaventura hármas útjának felfedezésére vezette el a hallgatóságot. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül ragadtunk ki néhány részletet az elhangzottakból – mintegy kedvcsinálóként.

Mészáros Levente OFM beszéde elején közös imádságra hívta a jelenlévőket: Szent Bonaventura A lélek útjai Istenhez. Itinerarium mentis in Deum című művének prológusa hangzott el, melynek központjában a békesség óhajtása áll. 

Az alkalom előadója a közös fohászt követően az előző két elmélkedés során megfogalmazott gondolatokat idézett fel.

Varga Kapisztrán OFM bevezető előadásában a lelkiség, a lelki út és a lelki élet mibenlétét magyarázta, felvázolva a keresztény lelkiség három útját is, amelyek a megtisztulás, a megvilágosodás és az egyesülés útja. Ezeket járva érthetjük meg, miképpen vált Szent Ferenc a lelki élet mesterévé, s hogy mi a ferences lelki út lényege. 

Balázs Jeromos OFM a soron következő alkalmon a Szent Ferenc életrajzát feldolgozó mű, a Legenda maior kapcsán a Szent Bonaventura írásaira is jellemző hármas osztatúságra hívta fel a figyelmet, ugyanis a tanítássorozat középpontjában álló mű is kilenc fejezetet tartalmaz, háromszor hármas belső tagolással. Az első három fejezetben bontakozik ki a megtisztulás útja, melynek kulcsfogalmai a tisztaság az engedelmesség és a szegénység (ezek megegyeznek a három evangéliumi tanáccsal); a következő szakasz a megvilágosodás útjának taglalása, mely során a hármas felosztás ugyancsak megfigyelhető, hiszen ez a szakasz a jámborság a szeretet és az imádság kulcsfogalmai köré épül; végül pedig az egyesülés útja a sugalmazott ige, a megtestesült ige és a keresztre feszített ige hármasában nyár értelmet.

Jeromos atya előadása a tisztaság fogalmának Szent Ferenc-i értelemben vett megvilágítását célozta meg, ezért kiemelten foglalkozott a megtisztulás útjának első fejezetével.  A megtisztulás útjának soron következő kulcsfogalmára tovább lépve Mészáros Levente OFM az engedelmesség jelentését vette górcső alá.

Hogy Isten szolgáljában megvan-e az Úr lelke, azt legbiztosabban erről lehet megismerni: ha Isten valami jót művel általa, teste, mely ellensége minden jónak, nem fuvalkodik fel, hanem ellenkezőleg csak annál hitványabbnak tartja, és minden más embernél kisebbnek érzi magát” – ismertette előadásához választott mottóját, Szent Ferenc 12. intelmét Levente testvér, majd Bonaventura soraival folytatta a mű hatodik fejezetéből: „Isten emberét túlcsorduló bőségben töltötte el minden erény őre és dísze, az alázat. Saját szemében csupán bűnös volt, a valóságban viszont minden tekintetben ragyogó tükre a szentségnek.” 

Ezt a megfogalmazást kibontva az alázat rokonfogalmait sorolja Szent Bonaventura a mű következő szakaszában: „Azoknak adom tehát ezeket a gondolatokat, akiket már Isten kegyelme előbb megérintett: az alázatosoknak, a jámboroknak, a töredelmes és állíthatós lelkeknek; azoknak akiket Isten fölkent az öröm olajával: az isteni bölcsesség szerelmeseinek; és azoknak, akiket az iránta való vágy felgyújtott: azoknak, akik Istent magasztalni csodálni és ízlelni akarják.” – tolmácsolta az atya a szerző szavait. 

Szent Ferenc tehát ragyogó tükre a szentségnek” – nyomatékosította Mészáros Levente OFM Bonaventurát idézve, majd többek között az alázat fogalmát, az alázatos ember ismérveit, majd az isteni akaratra adott válaszunk lehetőségeit, és Szent Ferenc utánozhatatlan, Jézust követő lelki életét mutatta be a szerző szavai alapján.

A teljes előadás ezen a linken tekinthető meg.

A Szent Ferenc lelki életének iskolája című elmélkedéssorozat alkalmait kéthetente csütörtökönként tartják Esztergomban. Ezek lazán kapcsolódnak egymáshoz, de külön-külön is önálló egységet alkotnak. Minden alkalom közös vesperással kezdődik az esztergomi rendház szerzeteseivel este 18.30-kor, amit 19 órától szentmise követ. Ezután következik a tanítás és az elmélkedés. Az első, bevezető alkalmat Bevezetés Szent Ferenc lelki életének iskolájába. Ferenc a lelkiélet mestere – az életszentség útját végigjárt ember címmel dr. Varga Kapisztrán OFM tartotta, amit Balázs Jeromos OFM Tiszta szívvel a világban című elmélkedése követett. A soron következő alkalomra március 21-én került sor.. Legközelebb a már megszokott módon csütörtökön, 18.30-tól várjákaz érdeklődőket az esztergomi Szent Anna ferences templomba április 4-én. Az eseményen a részvétel ingyenes, további információk a ferenc800.hu-n.

Gellért Sára Mária
Ferences Média, 2024

 

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum