Mihály atya az utolsó magyar ferences, aki még a Monarchia idején született. A Békés megyei Almáskamaráson 1918. május 25-én látta meg a napvilágot. Szegeden piarista diák volt, majd belépett a ferences rendbe. Teológiai tanulmányai és pappá szentelése után az akkor visszacsatolt Újvidékre került. A rend itteni kolostorát 1943-ban alapították. Öt ferences szerzetes kezdte meg a munkát, de kettőt hamarosan elvittek tábori lelkésznek. Az Újvidéken maradt három atya, Körösztös Krizosztom házfőnök, Kovács Kristóf és Kamarás Mihály a város és a környező falvak magyar lakosságának lelkipásztori szolgálatát látta el.
A szerb kommunista partizánok előretörése 1944 őszén már közvetlen életveszélyt jelentett a ferencesek számára, de ők úgy döntöttek, nem hagyják el a rájuk bízottakat. Mindhármukat súlyosan bántalmazták. Egyikük bele is halt sérüléseibe, a másikat kivégezték, a hármadik szerzetes, Mihály atya, bár szintén kegyetlen ütlegeket kapott, túlélte a gyilkos napokat. „Talán keményebb volt a fejem, mint az övék” – mondta 2012-ben, pappá szentelésének hetvenedik évfordulóján. Az 1944-es események után kiutasították Jugoszláviából. Azt követően Szegeden, Pécsett és Salgótarjánban volt lelkipásztor. Az ötvenes években segédmunkásként dolgozott. 1958-tól ismét rendi keretben tevékenykedett a budai ferences rendházban, Mátraházán, Esztergomban és a nyolcvanas évek második felében New Yorkban. 1990-ben Szegeden lett házfőnök, 1991-től pedig a Margit körúton vikárius, ökonómus, plébános-helyettes 2004-ig. Azt követően is gyóntatott, misézett a budai templomban, amíg ereje bírta. Mihály atya kiváló Newman-, Guardini- és Morus-fordításai ma is népszerűek.
A szellemileg szinte élete utolsó pillanatáig friss és fiatalos Mihály atya mindig szeretettel emlékezett vissza vértanú társaira, de kissé neheztelt is rájuk, hogy őt itt hagyták. Hatvankilenc évvel túlélte őket. A rubinmiséje alkalmából készített interjúban kedvesen megjegyezte, hogy most már szeretné megérni Kristóf és Krizosztom boldoggá avatását. A hét ferences vértanú – köztük a két újvidéki – boldoggá avatási perének egyházmegyei szakasza a nyár végén lezárul, és Rómában folytatódik. Oltárra emelésük talán egy-két év alatt befejeződik, de Mihály atya azt már a Mennyei Atya közelében ünnepli majd, rendtársai körében.
