A szerzetesrendek feloszlatását követően 1953-ig végezhette a teológiát, ekkor azonban az ajkai timföldgyárba került vagonrakodónak, később kocsikísérőnek és traktorosnak. 1956 novemberében elhagyta az országot. Rövid ideig a ferences rend római központjába, onnan 1957-ben Münchenbe került, ahol folytatta tanulmányait. Már a bajor ferences rendtartomány tagjaként tett örökfogadalmat 1958-ban, papszentelésére pedig 1959-ben került sor.

Szentelése után bajorországi lelkészségeken volt kisegítő, majd 1961-től magyar lelkész a Hildesheimi Egyházmegyében. A következő évtizedekben német és magyar lelkészként működött többek között Hannoverben (1964-től), Kölnben (1975-től), végül Engelbergben (1985-től).

A rendszerváltozáskor úgy érezte, „nincs erkölcsi alapja” Németországban maradni, ezért Magyarországra jött azzal a szándékkal, hogy ismét csatlakozva a hazai ferencesekhez Kárpátaljára menjen lelkipásztori szolgálatra. Egy évet az esztergomi rendházban töltött, majd 1992-ben Nagyszőlősre került a kárpátaljai ferences misszió tagjaként. A szegényekért akart élni, a szegényekkel együtt. Kárpátalján elsősorban a német ajkú hívek gondozását végezte (Munkács környékén), később Nagyszőlősön és a szomszédos falvakban (Fancsika, Tiszaújlak, Csetfalva, Feketeardó, Csepe, Nevetlenfalu) szolgálta a híveket. Rendszeresen látogatta otthonukban a betegeket, egyéni karitászprojektjeivel a város rászorulóin segített, támogatta a tanulni vágyó fiatalokat. Idős kora és egyre fokozódó betegsége ellenére nagy kitartással végezte szolgálatát, gyóntatott, misézett. Szókimondó, egyértelmű beszéde sokak számára jelentett példát, támaszt.

Az érte felajánlott szentmise október 13-án, csütörtökön
12.30-kor kezdődik a belvárosi ferences templomban (Budapest, Ferenciek tere). Temetése a rendház kriptájában lesz a szentmisét követően.