Szerette Őt, és ez azt is jelentette, hogy hallgatott rá. Hallgatott a szóra, ami így hangzott: „Menj, és építsd újjá egyházamat!” Az újjáépítés nemcsak izommunka volt számára egy templomocska renoválása közben, sokkal inkább belső átalakulás és átalakítás. Irgalmas lett a leprással, mert Isten irgalmát tapasztalta. A kereszt előtt, és minden templomban elmélyült az imádsága, mert az Úr mély hitet öntött belé. Tisztelni, szeretni és becsülni kezdte az egyház papjait és püspökeit, mert az átváltoztatás miatt határtalan bizalmat adott neki irántuk az Úr. És szerette a testvéreket, mert hitte, hogy az Úr adta őket mellé. Jövőre lesz 800 éve annak, hogy Ferenc olyat tett, amit az egyháztörténészek egy része még ma sem hisz el, szóba állt a muzulmán világ akkori legnagyobb tekintélyével, a szultánnal, és kölcsönösen épültek egymás hitén. És bár a szultán nem lett keresztény, Ferenc mégiscsak alaposan megváltoztatta a keresztényekről, de még inkább a Krisztusról alkotott képét. Nekünk, ferenceseknek ma is feladatunk, hogy Krisztus irgalmas arcát, értünk kereszten szenvedő, alázatos arcát, magát emberi kézbe adó arcát mutassuk fel a világnak és a hívőknek. Ezért igyekszünk sokat gyóntatni, nemcsak a nagy ünnepek előtt, és nemcsak a főváros szívében, hanem minden ferences templomban. Ezért hívunk sokakat szentmisére és szentségimádásra. Ezért áll ferences imádkozó közösség minden templomunk mögött, ezért várjuk a lelkigyakorlatozókat és a megújulni vágyókat kolostorainkba, ezért szólunk egyszerű szavakkal a hitoktatásban, a szentmiséken. Ezért tanítjuk és neveljük a fiatalokat iskoláinkban. Ezért nyújtunk segítő kezet az elesetteknek, bajba jutottaknak, fogyatékkal élőknek. És ezért vagyunk derűsek. Hivatások vasárnapja kapcsán arra kérünk minden jóakaratú embert, segítsetek nekünk, ferenceseknek, hogy ebben a formálódásban és formálásban hűségesen kitartsunk. Legfőképp azzal, hogy elfogadjátok szolgálatunkat, hogy velünk és értünk is imádkoztok, velünk kéritek az aratás Urát, adjon továbbra is testvéreket Szent Ferencnek.
A ferencesek nevében: Magyar Gergely testvér