Kedves Testvéreim! 

Ismét egy olyan időszak elején állunk, amelyet a járvány erőteljesen meghatároz. Most a szentmisékbe újra csak online lehet bekapcsolódni. Nagyon fontos, hogy ezen időszak kezdetén felidézzük mindazt, ami az elmúlt év tapasztalataiból már leszűrődött a szívünkbe, és ami okot adhat a reményre. 
Nem ugyanúgy állunk ez előtt a mostani liturgikus korlátozás előtt, mint tavaly ilyenkor. Mondhatjuk, hogy az egyház már megfogalmazott valamiféle „pandémia-katekizmust”, amelynek legalább öt pontja van:

Az egyház fizikai közösségének megélése nagyon fontos 
Tudatosítottuk magunkban, hogy egyházi életünkben – ahogy egyébként a hétköznapi életünkben is – mennyire fontos a fizikai közösség megélése: hogy egy légtérben lélegezhessünk. Hogy ne csak lássuk és halljuk egymást, ahogyan ez az online világban is lehetséges, hanem valami módon együtt cselekedhessünk, együtt imádkozhassunk. A régi latin teológia ezt „morális közösségben” való együttlétnek hívta. Nehéz megfogalmazni, hogy miért, de ez mégis más, mint amikor távolból kapcsolódunk egymáshoz, akár imádságban is.

Az emberszeretet és az istenszeretet szorosan összetartozik
Megtanultuk, hogy hogyan tartozik össze nagyon szorosan az isten- és az emberszeretet parancsa. A kettőnek máshol, más módon van meg a maga fontossága. Megtagadhatjuk az istenszeretet parancsát úgy, hogy a felebaráti szeretetben nem vagyunk elég gondosak, bölcsek (vö. Mt 25,31-46). Hajlamosak vagyunk egyszerű sémákban gondolkodni. Néha szembeállítjuk azokat az igazságokat, amelyeket a Jóisten egyszerre szeretne a szívünkre helyezni. Ebben a pandémiás időszakban különösen fontos, hogy a felebaráti szeretet parancsán keresztül is kapcsolódjunk az istenszeretet parancsához. 

Volt már ilyen
Sokszor elkapkodva kijelentjük: „olyan még soha nem volt, hogy járványhelyzetben bezárták volna a templomokat”. Ezzel szemben a történészeink tucatjával hoznak példát arra, hogy ez nem így van. A leghíresebb talán a 16. századi pestisjárványok idején élt Borromeo Szent Károly esete. Ő volt az a szent püspök, aki karácsonykor is zárva tartotta a templomot, hogy ezáltal elkerüljék a fertőzésveszélyt, és arra buzdította híveit, hogy más módon fejezzék ki a tiszteletüket Isten felé.

A kenyér és a bor a mi világunk szerves része
Végeláthatatlan viták folytak – leginkább az online térben – arról, hogy a szenteltvíz közvetítheti-e a járványt. Egy év távlatában azonban már vannak összegzések, tapasztalatok arról, hogy a szenteltvíz ugyanúgy tartalmazhat kórokozókat, ahogy az Eucharisztia anyaga is. Nemcsak a tudomány igazolja a veszélyt, hanem teológiailag is igaz: ha komolyan vesszük, hogy kenyér és bor színe alatt van jelen az Úr, akkor ebből következik, hogy ez a kenyér és a bor a mi világunk szerves része. Ez a világ, amelyen keresztül a Jóisten jelenléte érkezik hozzánk, sokféleképpen lehet ártalmas is számunkra. Más módon óv minket a Jóisten, mint ahogyan azt néha gondolnánk.

Azok ott nem voltak bűnösebbek, mint bármelyikünk
Legtöbbet talán arról beszéltek a különböző fórumokon, hogy lehet-e Isten büntetése ez a járvány. Sokak szerint igen, megvan az ok, amiért Isten büntethet minket. Nehéz élethelyzeteink megoldását szeretjük rövidre zárni ilyesféle magyarázatokkal. Ezzel szemben az Úr a siloámi torony tragédiája nyomán tanítványai szívére köti: ne gondoljátok, hogy azok ott bűnösebbek voltak, mint bármelyikőtök (vö. Lk 13,1-5). Mindez azért történt, hogy Isten dicsősége nagyobb erővel kinyilvánulhasson. 

A prédikáció a Pasaréti Ferences Templomban hangzott el március 8-án.
Ferences Média, 2021
Fénykép: Országúti Ferences Plébánia