A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány definitóriuma 2022 márciusában hagyta jóvá a provincia gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint sérülékeny felnőttekre vonatkozó szabályzatát, amely többéves szakmai munka eredménye.
A provincia gyermekvédelmi szabályzatát ITT találják.
Amikor egyes konkrét esetekben kell eljárni, a magyarországi provincia azt az iránymutatást tartja szem előtt, amelyet a rend központi vezetése már 2005-ben kiadott a helyi elöljárók számára (Normae servandae in casibus aliqua graviora delicta tractandis, OFM Curia Generalis, Róma, 2005). Mindez kiegészül az azóta kiadott vonatkozó szentszéki és rendi előírásokkal, iránymutatásokkal, így többek között Ferenc pápa Vos estis lux mundi kezdetű motu propriójával („Ti vagytok a világ világossága”, 2019), valamint a 2020-ban kiadott Vademecummal, illetve a 2021-es ferences nagykáptalan vonatkozó határozataival.
A magyar szerzetesrendek 2020–2021-ben dolgozták ki és fogadták el a gyermekvédelem szempontjait is magába foglaló Emberi méltóság stratégiát, melyet ITT olvashatnak, illetve pdf formátumban le is tölthetnek.
Bejelentést az Emberi Méltóság Stratégia honlapján, illetve a gyermekvedelem.szerzetesek.hu oldalon tehetnek.