A börtönben tartott megemlékezésen Szarka Péter alezredes köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédet mondott Rubovszky György és Firtl Mátyás országgyűlési képviselők. Rubovszky szerint az emlékszobák és emléktáblák azért fontosak, mert arra késztethetik a fiatalokat, hogy utána olvassanak a történteknek. Firtl szerint az 1945-öt követő időszakban Magyarországon a börtönök tele voltak olyanokkal, akiknek nem igazán volt elítélhető bűne, miközben a szabadon élhettek azok, akik minden értékre, az emberi életre, az ország jövőjére veszélyesek voltak. Kiss Szaléz 67 évvel ezelőtt azért került börtönbe és lett vértanú, mert azt vallotta: Az egyház elsődleges joga és kötelessége a fiatalok keresztény életre nevelése.

Kálmán Peregrin ferences, a boldoggá avatási eljárás magyarországi felelőse ismertette az 1944 és 1954 között vértanúságot szenvedett hét ferences életútját. Károlyi Bernát, Körösztös Krizosztóm, Kovács Kristóf, Hajnal Zénó, Kiss Szaléz, Lukács Pelbárt és Kriszten Rafael életáldozatukkal tettek tanúságot hitükről és emberszeretetükről. Ugyanazt tették a nyilas és a kommunista időszakban: mentették az üldözötteket, kiálltak az egyházért, a kisemmizettekért. Valamennyien tisztában voltak vele, hogy a híveik melletti kitartásuk egyenlő a vértanúság vállalásával. A hét ferences közül kettő – Kiss Szaléz és Lukács Pelbárt – volt „lakója” a sopronkőhidai börtönnek. Kiss Szalézt itt is végezték ki, a többiek az ország különböző részén, Lukács Pelbárt pedig szovjet lágerben halt meg. Boldoggá avatási perük magyarországi szakasza augusztusban zárult. Az ügyüket már Rómában a Szenttéavatási Ügyek Kongregáció vizsgálja.