ferences logo

„Engedd meg az Úristennek, hogy megszülethessen benned” – Szabó Péter OFM elmélkedése a grecciói karácsony ünnepére készülve

A Megtestesülés ünnepének közeledtével Szent Ferenc atyánk első, 800 évvel ezelőtti grecciói karácsonyára kezdünk el készülődni lélekben. Ehhez a készülethez szeretnénk hozzásegíteni minden barátunkat, támogatónkat a greccio800 elmélkedéssorozatunkkal. Hétről-hétre egy-egy ferences testvér Greccióhoz kapcsolódó gondolatait fogjuk megosztani a szélesebb közönséggel, melyek eredetileg a 2023-as Ferences Ifjúsági Zarándoklaton hangzottak el. Hangolódjon velünk Urunk, Jézus Krisztus születésének ünnepére és az első grecciói karácsony 800. emlékévére! Elsőként Szabó Péter OFM elmélkedését adjuk közre.

Szent Ferenc Greccióban betlehemet állított, és ezzel megteremtette a mára a világ minden táján elterjedt karácsonyi hagyományt. Celanói Tamás Szent Ferenc-életrajza elbeszéli Ferenc motivációját, amelyet így fogalmaz meg: „Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon testi szemeimmel akarom szemlélni gyermeki korlátozottságának kényelmetlenségeit. Látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán.” (CÉ2 84) Ferenc tulajdon testi szemeivel akarta szemlélni a Megváltó betlehemi születését és annak koldusszegénységet idéző körülményeit. Szükségét érezte, sőt vágyakozott rá, hogy lássa Jézus születését. Valami ahhoz hasonló történt itt, mint amit napjainkban drámapedagógiai, pszichodramatikus alkalmak során élhetünk át. Eljátszani, megeleveníteni egyes eseményeket azzal jár, hogy bevonódunk a történetbe, az érzékszerveinken keresztül kapcsolódunk hozzá, és a cselekmény részesévé válunk. Éppen ezt akarta Szent Ferenc is: odatalálni az értünk szegényen megszülető Kisded jászolához, és saját tulajdon szemeivel látni annak a szegénységét és alázatosságát, akit követni akart. Innen érthetjük meg, hogy miért emelte be Szent Ferenc zsolozsmájának karácsony estére szánt zsoltárába („…érettünk útközben született és jászolba tétetett, mivel nem volt számára hely a szálláson.” [Zs XV]) Lukács evangélista születés-elbeszélésének egy sorát („Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.” [Lk 2,7]), és miért egészítette azt ki az „útközben” szóval. Ma nem szokványos dolog ilyen módon hozzátoldani szavakat a Szentírás szövegéhez, de Ferenc ezt bátran megtette. 

„Érettünk útközben született”: ez az idei mottónk, amelynek mindhárom szava fontos. Megértésükben haladjunk hátulról előrefelé!

Született. Isten törékeny kisgyermekként születik  a világba. Nem dicsőségesen jelenik meg, nem bevonul, mint egy sztár vagy hadvezér, hanem szép csendben megszületik. Lassan cseperedik aztán kisgyermekből ifjúvá, ifjúból felnőtté. Isten így születik meg bennünk is. Szép csendben. Mindenféle erőszakos, látványos vagy lehengerlő mozdulat nélkül. De így születik meg egy hivatás is. És így születik meg egy döntés, egy felismerés is: megfogan belül, a szívünk mélyén, aztán magunkban hordozzuk egy ideig, formálódik, fejlődik bennünk, és aztán elérkezik a pont, amikor világra jön. Visszavonhatatlanul, mint egy gyermek. A zarándoklaton talán a hivatásod születik meg. Talán megszületik benned egy döntés. Talán megszületik egy régen benned formálódó felismerés, ami eddig még nem tudott formát kapni, nem tudott világra jönni. 

Útközben. Ezt a szót Szent Ferenc illeszti hozzá az evangéliumi idézethez. De nem mond semmi mást, mint amit elbeszél Lukács evangélista is, hiszen így volt: Jézus útközben született meg, amikor Mária és József elhagyták otthonukat, Názáretet, hogy Betlehembe menjenek az összeírás miatt. Csakhogy Mária már gyermeket várt, Betlehemben pedig elérkezett a szülés ideje, és szállást kellett keresniük. Nem volt meg tehát az otthon biztonsága, kényelme, nem voltak ott azok a szomszédok, rokonok, ismerősök, akik tudtak volna segíteni. A világ Megváltója útközben született meg, mindezt nélkülözve. Éppen úgy, ahogy mi vagyunk egy zarándoklaton, ahol elhagyjuk az otthonunk biztonságát. Útra kelünk, vállaljuk a kényelmetlenségeket és a viszontagságokat. Egy zarándoklat épp ezért alkalmas lehet arra, hogy útközben megszülessen benned valami, ami otthon, a mindennapok ritmusában nem tud. Talán azért, mert nincs időd kettesben lenni az Úristennel, talán azért, mert nem tudsz elcsendesedni a mindennapi teendők között. Talán már ott van benned régóta egy érlelődő döntés, felismerés, amely a hétköznapok forgatagában egyszerűen nem tud világra jönni.

Érettünk. Isten érettünk lett emberré. Értem, érted, mindnyájunkért. Isten nem csupán a nagybetűs Lét: ha pusztán önmagában állna, akkor nem sok közünk lenne hozzá. Isten velünk-Lét, értünk-Lét: Ő Emmánuel, ami azt jelenti, velünk az Isten (vö. Mt 1,23). Értünk jön el emberi, érzékelhető, tapintható, befogadható alakban, hogy megismerjük, és kapcsolódni tudjunk hozzá. Jézus érted akar jönni a zarándoklaton is. Meg szeretne születni benned és általad a közösségben. Érted jön minden szentmisében az oltáron a kenyér és a bor színe alatt. Érted fog jönni a Szentírás szavaiban, a zarándoktestvéredben és a lelkiismereted szavában. Érted fog jönni a csendes időben, hogy a lelkedre beszéljen, hogy megszülethessen benned. Érted mert szeret téged. 

Kedves zarándoktársaim, kedves testvéreim! Karácsonyi útra indulunk. Szűz Mária a példánk, akinek szükség volt az igenjére ahhoz, hogy karácsony lehessen. Mária „fiat”-ja, a „legyen nekem a te Igéd szerint” ráhagyatkozása a belépőnk a 2023-as Ferences Ifjúsági Zarándoklatba. Azzal, hogy itt vagy, kimondtad az Úristen hívására: legyen. És legyél biztos abban, hogy Isten meg szeretne születni benned, neked, érted. Azt egyedül te tudod, hogy a hivatásod van-e születőben, egy döntésed van-e születőben, egy felismerésed van-e születőben, esetleg az Istennel való kapcsolatod van-e megszületőben vagy újjászületőben. Arra biztatlak, hogy engedd meg magadnak és az Úristennek, hogy meglepjen, hogy megszülethessen úgy, ahogy Ő szeretne. Lehet, hogy útközben, lehet, hogy nem ideális körülmények között, sőt még az is lehet, hogy nem az van születőben, amire te számítasz. Engedd, hogy meglepjen. És bízz az Úristenben, aki érted egy jászolba tétetett. Aki szegényen és szeretetből érettünk útközben született.

*

Az elmélkedés az idei Ferences Ifjúsági Zarándoklaton hangzott el.

Az elmélkedések megosztásán túl karácsonyi készülődésünk részét képezi egy meglepetés is, melyről hamarosan további információkat is megtudhatnak. A részletekért figyeljék rendtartományunk Facebook oldalát, valamint a Ferences Jubileumok 2023-2026 tematikus weboldalát a ferenc800.hu-t.

Szerző: Szabó Péter OFM

Ferences Média, 2023

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum