ferences logo
boanergész koncert

Fiatalos lendület és több évtizedes hagyomány — megjelent a Boanergész új albuma

Negyven év, tíz album és egy összetartó, fiatal közösség találkozott november 16-án szombat este a Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János plébánia közösségi házában. A Boanergész együttes jelenlegi, negyedik generációjának koncertjére több száz érdeklődő gyűlt össze, hogy élőben hallgathassák meg a zenekar november elején megjelent Hangunk szól című albumát. 

boanergész koncert 2

Az eseményen részt vett a lemez kiadását támogató Ferences Rendtartomány két tagja, meghívást kaptak a zenekar korábbi vezetői, és a sorokban sok fiatal is helyet foglalt. 

A koncertet az együttes két zenészének, Marczell Mártonnak és Varga Leventének személyes hangvételű köszöntője indította: „Ez az este nemcsak az új dalokról szól, hanem az együtt megélt pillanatokról is”. Az album létrejöttét ugyanis a 2023-as lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozó inspirálta, ahol a zenekar a magyar delegáció többezer fős táborának szolgált zenéjével. Az itt szerzett élmények adtak lendületet ahhoz, hogy megszülethessen a Hangunk szól – egy album, amely ötvözi az együttes közel négy évtizedes tapasztalatát a fiatalos lendülettel és az újító szellemmel. 

A koncertet az album címadó dala nyitotta, amely egyben az említett Világtalálkozó himnusza is. A zenekar saját fordításában szólalt meg, és nagyszerű felütést adott az estének. Az együttes 2018 óta vesz részt a KAZETTA – Katolikus Zenei Tábor eseményein, ahol profi mentorok segítségével fejlesztik tudásukat. E tábor keretében született az album több száma, köztük a másodikként elhangzó Romjaimba élet száll. Ezt követte Matt Redman angol zeneszerző Heart of Worship című dala – magyar fordításban Zene nem szól már. 

boanergész 3

A két elmélyültebb hangulatú dalt a zenekar egy korábbi tagja, Graf Ádám lendületes Szent vagy feldolgozása követte. „Fényesen zengő dallamot és élénk ritmikát szerettem volna, hogy végre robbanjon az a Szent vagy!” – mesélte Ádám a dalról. Ahogyan egymás után hangzottak el a lemez gyönyörű dalai, egyre világosabbá vált, hogy a színpadon nem énekeseket, gitárosokat, szólistákat láthatott a közönség, hanem valóban egy közösséget. „Szeretném még kiemelni, hogy végig, mindent, együtt csináltunk. Együtt ötleteltünk a dalokon, hangszereléseken, együtt voltunk a stúdióban, együtt kreatívkodtunk a borítón és még a telefonhívásokat is együtt intéztük. Ez egy közös munka volt” – hangzott el a bevezetőben is. A személyi kultusz hiánya valóban talán a legnagyobb erőssége is lehet egy ilyen szolgálatot ellátó együttesnek, sokszínűséget, barátságot, jó hangulatot sugároz. Itt nem volt egy központi szereplő sem, hanem öt-hat énekes váltva kezdte és zárta a dalokat a kórus pedig valódi élettel töltötte meg a hangzást. Az egymásra figyelés és jól megjelenő alázat keveredett az összetett, profi és koncentrált munkával. 

boanergész 4

Az Emlékezzél meg és a Jézus, neved oly csodálatos című dalok a zenekar korábbi hangzásvilágát idézték fel. Ezeket az együttes előző generációja kezdte kidolgozni, és a dúsan megírt vonós szólamok, egyszerűbb szerkezetek, valamint összetett zenei ötletek különleges nyugalmat sugároztak. 

A Kenyérbe rejtett isteni arc (eredetileg Gável Gellért és Gável András dala) feldolgozásában a lágy férfi szólamokat angyali női hangzású női kórus egészítette ki: Alleluja! 

Az albumon helyet kapott az Ezért áldjon Uram az én ajkam című francia eredetű dicsőítő dal magyar változata, valamint a lendületes Országod jöjjön el, amelyet az ír Rend Collective ihletett. 

boanergész 5

A koncert zárásaként a lemez első dala, egy korábbi Ifjúsági Világtalálkozó himnusza csendült fel. Marczell Márton így konferálta fel: „Az én szemeimbe gyakran könnyeket csal ez a dal. Meghatóak azok a képek, amelyek a világegyház egységét ábrázolják: földrészeken, korokon és kultúrákon átívelve kapcsol össze bennünket, az első apostoloktól egészen a mai napig, Jeruzsálemtől Rómán át idáig, ebbe a kis terembe, itt az Apor Vilmos téren. Mindannyian együtt énekelhetjük, reménnyel és várakozással telve: Jöjj, Emmánuel!” Rendhagyó módon a koncert végén az együttes minden tagját külön-külön bemutatták, kórustagokat is beleértve, ezzel is erősítve a közösség, a közös munka és az egység élményét. A legnagyobb tapsot Simon Dávid producer kapta, aki nyitottságával és a részletekre való odafigyelésével irányította végig a projektet.

boanergész 6
 

Az eseményen a zenekar összes korábbi albuma megvásárolható volt, az új lemez pedig támogatói kiadásban is elérhetővé vált, amely extra dalokat, fényképes összeállítást és visszaemlékezéseket tartalmazott.  Az album digitális változatát ezen a linken keresztül lehet megvásárolni. Kurucz Jankával, Varga Emesével és Simon Dáviddal, a zenekar tagjaival a lemezbemutató előtt készítettünk interjút, ezt itt olvashatják az érdeklődők.

Forrás: Boanergész zenekar
Fotó: Bojtos Kristóf
Ferences Média, 2024

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum