ferences logo

Főállású imádkozók az Örökimádásban

Boldog II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította a megszentelt élet, vagyis a szerzetesek világnapjává február másodikát. Az ünnep célja hálát adni Istennek a szerzetesi élet ajándékáért, előmozdítani a szerzetesség ismeretét és szeretetét, valamint elősegíteni, hogy a szerzetesek egyre inkább rácsodálkozzanak életük szépségére, teljességére és a csodákra, melyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára.

Az Örökimádás-templomban minden évben megrendezik ezt az estet. Tavaly húsznál is több szerzetesrend közel száz tagja és sok-sok fiatal érdeklődő volt jelen. Az agapé során lehetőség van megismerkedni a különböző rendek képviselőivel – tudta meg a Ferences Sajtóközpont Dobszay Benedektől, az egyik szervezőtől. Arra a kérdésre, hogy kik is valójában a szerzetesek, a ferences atya két idézettel válaszolt. II. János Pál pápa mondta: „Nem az a fontos, hogy ti szerzetesek mit csináltok, hanem hogy kik vagytok, mint Istennek szentelt emberek”. Egykori novíciusmesterétől, Barsi Balázstól pedig azt tanulta, hogy a szerzetesek főállású imádkozók.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án tartják Mátraverebély-Szentkúton a szerzetesek hagyományos zarándoklatát. A 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Varga Lajos váci segédpüspök. A mise előtt gyóntatás és gyertyaszentelés, 13.30-kor pedig adoráció keretében újítják meg a szerzetesek önfelajánlásukat az Úrnak.

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum