ferences logo

Ghymes koncert a Kájoni Ház javára

A Kossuth-díjas együttest régi jó kapcsolt fűzi a ferencesekhez. A tavalyi nagysikerű, a Szent István-bazilikában tartott mendikáló koncertjükkel a gyöngyösi ferenceses autista központot segítették, a mostani pedig a pasaréti ferences templomhoz tartozó Kájoni Ház kulturális, oktatási és szociális tevékenységeit támogatja. A tavalyi koncerthez hasonlóan a zenekar most is a ferences Szent Angéla Gimnázium kórusával lép fel.

Az elhangzó művek a karácsonyi misztériumról, az ünnep szépségéről, a közösségteremtés és a hagyományok megbecsüléséről, értékéről szólnak. A koncerten új szerzemények mellett felcsendülnek olyan régi számok is, amelyeket a közönség a 2007-ben megjelent, mára már platinalemez fokozatot elért Mendika című lemezről ismer.

Az együttes tagjainak meggyőződése, hogy a karácsony a keresztény kultúra legnagyobb ünnepe. A Ghymes koncert önmagában is bizonyíték arra, hogy a karácsony nem a télapó kalandjai a bevásárlóközpontokban, hanem valami egészen más.

Felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt szép karácsonyi ajándék tehát a koncertjegy.

A 3000 forintos ülő- és az 1500 forintos állóhelyekre szóló jegyek a Margit krt. 23. és a Pasaréti út 137. alatti ferences portákon kaphatók.

A Kájoni János Ferences Ház intézményeiről: https://www.pfa.hu/magunkrol
Az együttesről és a koncertről bővebben: www.ghymes.hu

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum