Két ferences segítő testvért gyilkoltak meg 1945 tavaszán a Margit körúti ferences rendházban az orosz katonák. Érdekes módon mindketten a váci rendház illetve az ott működő Kapisztrán Nyomda munkatársai voltak. A két elfelejtett szerzetesről egyik mai rendtársuk, Varga Kamill beszélt a április 7-én a Katolikus Rádióban. A Reggeli riport című műsort itt meghallgathatja.
Nyílt napot tartanak a ferencese április 23-án 9.45-től 16 óráig a pasaréti rendházban (Budapest, Pasaréti út 137.) a szerzetesség, ezen belül a ferencesség iránt érdeklődő 16 és 40 év közötti, még el nem kötelezett férfiaknak. Az érdeklődők e-mailben jelentkezhetnek április 10-ig a címen. Ferences testvérek
A jelen cikk alapjául szolgáló publikációt (Mészáros 2014), amely a Hantkeniana című őslénytani szakfolyóiratban angol nyelven jelent meg, a Magyar Tudományos Akadémia 2015-ben Pedagógus Kutatói Pályadíjban részesítette. A bemutatott eredményekhez kapcsolódó vizsgálatok a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárában, a Magyar Földtani Múzeumban (Magyar Állami Földtani és Geofizikai Intézet) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Őslénytani Tanszékén és a szentendrei Ferences Gimnázium Tudományos Diákkörében folytak. A kutatások az OTKA K104506, valamint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Út a Tudományhoz program UT-2014/2015-0001 projektek részét képezték.
Nagymányokra látogatott április 3-án a Lánchíd Rádió. Itt született 1914-ben Gúth Péter, aki idővel mindkét nevét megváltoztatta. Vezetéknevét Nagymányokira magyarosította, keresztneve helyett pedig a ferences rendben a Gilbert nevet kapta. Egy héttel korábban a Hitvilágban rendtársa és egykori diákjai, most pedig a falubeliek elevenítették fel alakját. A Hitvilág két műsorát itt meghallgathatja.
Fotó: Walla Bernadett
A csíksomlyói ferences kolostorban – hét év után – március 29. és április 1. között választókáptalant tartott a Szent István Királyról Nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány. A rendi gyűlésen tartományfőnököt és elöljáróságot, vagyis definitoriumot választottak.
A XX. század első felétől a rendszerváltozásig működött a Kapisztrán ferences rendtartománynak egy részlege, úgynevezett kusztódiája az Egyesült Államokban, az ottani magyarok lelkipásztori szolgálatára. A magyar atyák példája nyomán néhány amerikai fiatalember is felvételét kérte a magyar ferences közösségbe. Egyikük Schweda Fülöp, aki mikor a kommunizmus összeomlása után a magyarok hazatértek, világi papként folytatta munkáját és jelenleg Floridában lelkész és kánonjogász egyházmegyéje szentszéki bíróságán. Néhány hete Magyarországra látogatott, hogy felkeresse az egykori amerikás ferences barátait. Fülöp atyával beszélgetést készített a Katolikus Rádió. Az április 1-én elhangzott műsort itt meghallgathatja.
Az autizmus világnapja alkalmából a ferences rend által fenntartott gyöngyösi Autista Segítő Központ (ASK) rendezvénysorozatot szervez március 31. és április 3. között, melynek fővédnöke Soltész Miklós államtitkár. A gyöngyösi ferences intézmény a Kéktúra útvonalán sétára hívja az érdeklődőket április 2-án. Délelőtt 10-kor gyülekeznek Mátraházán, a Magyarok Nagyasszonya-kápolnánál és a Kékestetőn az ünnepi műsor 12-kor kezdődik. […]
A ferences provinciák közötti együttműködésről tartottak megbeszélést a nagyhét előtti napokban Hamburgban a Benelux országokat, Franciaországot, a német és a magyar nyelvterületet tömörítő úgynevezett Alpokon túli provinciák vezetői. A találkozóról a Katolikus Rádióban húsvét vasárnap számolt be Dobszay Benedek. A Keresztény közéleti akadémia című műsort itt meghallgathatja.
Erdő Péter bíboros és Várnai Jakab atya volt a Lánchíd Rádió Hitvilág extra című műsorának a vendége húsvétvasárnap. A bíboros az ünnep jelentőségéről, az irgalmasság évéről, a 2020-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszusról beszélt, Várnai Jakab pedig, akik a szeptembertől számos hivatalos látogatást tett a szentföldi ferenceseknél Izraelben, Szíriában, Egyiptomban, Jordániában és a térség más országaiban megosztotta tapasztalatait a hallgatókkal. A műsort itt meghallgatja.
A missziók krónikására , a vészkorszak hősére, a legendás pasaréti hitoktatóra és szentendrei ferences paptanárra, Nagymányoki Gilbert atyára emlékeztek a Lánchíd Rádióban rendtársai és egykori tanítványai húsvétvasárnap. A Hitvilág című műsort itt meghallgathatja.
Az irgalmasság éve mátraverebély–szentkúti búcsús naptára irgalmasság vasárnapjához kacsolódóan, április 2-ával kezdődik. Ekkor rendezik meg „Bizalom az irgalmas Istenben” címmel a VII. országos irgalmasság konferenciát, melynek fővédnöke Erdő Péter bíboros. Az esemény részletes programját és az egész évi búcsús kalendáriumot a nemzeti kegyhely honlapja (szentkut.hu) és nemzeti kegyhely húsvétra megjelent Szentkút című lapja részletesen közli.
A szigetvári ferences templomot és rendházat Varga Zoltán mutatja be, aki a város alpolgármestere, a városi könyvtár vezetője és a katolikus egyházközség képviselő testületének elnöke. A műsor a Katolikus Rádióban március 13-án hangzott el, Templom-tér-kép címmel. A templom belsőt bemutató képeket Walla Bernadett készítette.
A műsor itt meghallgatható.
„A magas szintű lelkiségi és prédikációs irodalmat gazdagító, egyedülállóan nagy hatású tevékenysége, több évtizedes példaadó lelkipásztori szolgálata, valamint kimagasló igehirdetői és oktatói munkája elismeréseként” Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesítette Barsi Balázs atyát. Az elismerést március 15-én az Országházban adták át. Balázs atyával az év elején, hetvenedik születésnapja alkalmából készült kétrészes portréműsor a Lánchad Rádióban, amely itt meghallgatható.
Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át P. Halmai Vilmos, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány szerzetese, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium nyugalmazott tanára és kollégiumi nevelője március 11-án a Pesti Vigadóban. Vilmos atya, aki idén lesz hetvenéves, 56 éve, gimnazistaként érkezett az esztergomi ferencesekhez. Úgy megtetszett neki az itteni élet, hogy azóta is, megszakítás nélkül ennek az ősi kolostornak a lakója, a gimnázium és kollégium fáradhatatlan munkatársa. A szerzetesek évében készült vele egy portrébeszélgetés a Lánchíd Rádióban, amely itt meghallgatható.
Székely János segédpüspök ezüstmiséjét ünnepelték március 6-án a budapesti Margit körúti ferences templomban. A szertartáson részt vett Erdő Péter bíboros, Cserháti Ferenc segédpüspök, paptestvérek, szerzetesek, a család, és hívek sokasága; a zenei szolgálatot a Boanergész zenekar biztosította.




