Balázs atya január 5-én lesz hetvenéves. Ebből az alkalomból kétrészes interjút adott a Lánchíd Rádiónak. Beszél az öregségről, a sztarecségről, a mestereiről, az egykori kántortanítókról, betegségről, életről, halálról, liturgiáról és sok minden másról. A január 1-én és 3-án elhangzott Hitvilág című műsort itt meghallgathatja.
Kárpátalján két szent kapu is nyílt az irgalmasság éve jegyében. A püspöki székhelyen, Munkácson és a ferencesek fő templomában, Nagyszőlősön. Magyar Gergely házfőnök, nagyszőlősi plébános advent harmadik vasárnapján tartotta a kapunyitási szertartást. A Katolikus Rádióban részletesen beszámolt az ünnepségről és a kárpátaljai lelkipásztorkodás gondjairól, örömeiről. A december 20-án elhangzott Templom-tér-kép című műsort itt meghallgathatja.
Templomi gitáros együttesek több száz fiatalja lepte meg a budapesti Szent István-bazilika előtti tér vásáros forgatagát advent harmadik vasárnapján, vagyis az öröm vasárnapján. Valóban az öröm és a meglepetés tükröződött az arcokon, ahogy az árusok bódéi között megjelentek a zenészek és különböző irányokból a bazilika lépcsője felé tartottak, miközben egyre többen kapcsolódtak be a felhangzó zeneszámba, s énekelték: Alleluja, ébredj ember!
Gitáros-énekes flashmobot szervezett a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és a Margit körúti templomban zenei szolgálatot teljesítő Boanergész zenekar a budapesti Szent István-bazilika elé december 13-ára, advent harmadik vasárnapjára, melyhez több száz önkéntes csatlakozott. A Magyar Kurír tudósítását közöljük.
Hegedűs Kolost 70. születésnapja alkalmából hálaadó szentmisén köszöntik rendtársai, rokonai és volt diákjai december 12-én 18 órakor a Margit körúti templomban. Kolos atyáról Zatykó László beszélt a Katolikus Rádióban november 11-én. A Reggeli riport című műsort itt meghallgathatja.
Hegedűs Kolos ofm, a rend szentendrei gimnáziumának korábbi igazgatója és a rendszerváltás éveiben provinciálisa 1945. december 11-én, vagyis hetven éve született. Ebből az alkalomból hálaadó szentmisét tartanak december 12-én, szombaton 18 órakor a Margit körúti templomban. Kolos atyát a Ferences Sajtóközpont Zatykó László írásával köszönti.
Buczkó Atanáz Közösségi és Zarándokházat avattak advent első vasárnapján a közigazgatásilag Nyíregyházához tartozó Nyírszőlősön. Az ünnepi szentmisét Palánki Ferenc megyéspüspök celebrálta. Az alábbiakban a Magyar Kurír tudósítását illetve a Katolikus Rádió december 4–én sugárzott, Gaga Zsuzsával készített beszélgetését adjuk közre.
Kovács Krisztián ferencest másodmagával december 5-én, 11 órakor szenteli diakónussá Snell György püspök a pasaréti templomban. A fiatal szerzetessel a Katolikus Rádió készített beszélgetést, amely november 29-én hangzott el. A Keresztény közéleti akadémia című műsort itt meghallgathatja.




