– Az Egyház és az állam összefogásával olyan sikeresen irányították rá a figyelmet az El Camino zarándokútra, hogy 20 év alatt a vendégéjszakák száma 70 ezerről 10 millióra nőtt. Mit jelent ez az Egyház számára?
– Igen, ez a spanyol történeti hagyománynak, az egyháznak és a társadalmi élet szereplőinek nagy és sikeres összefogása volt. Hiszen a zarándoklat jelen van szinte minden vallás gyakorlatában, illetve a menedzservilág által felújított – ószövetségi eredetű – szombat-év során is nagy hangsúlyt kap ez a „kikapcsolódási” forma. A gazdasági és társadalmi kérdéseken túl azonban nagy kihívás ez az egyház előtt is, mivel az El Caminót évente felkereső 200.000. ember jelentős része hitetlen. Hogyan és miként találkoznak ők a hittel, az egyházzal és Krisztussal? – ez a nagy kérdése és lehetősége az El Caminónak, de minden más zarándokútnak is. Ezért a zarándokturizmus ma már egy pasztorációs terület, ahol rá kell mutatnunk az odaérkezőknek: Krisztus vele járja életútját. Mert hitünk szerint nem mindegy, hogy a zarándokút befejeztével kivel és ki után indulnak tovább…
– Mi az oka, hogy ennyire megnőtt a zarándoklatok népszerűsége?
– A zarándoklatok népszerűségének okára sokféle magyarázatot lehet adni. Ezek közül most csak néhányat említek. Az első, hogy az emberek egy bizonyos idő után szükségét érzik annak, hogy kimozduljanak otthonról, ami egy zarándoklat alkalmával azzal is jár, hogy jó esélyük van kicsit távolabbról szemügyre venni mindennapjaikat, életüket, Isten- és emberkapcsolatukat. Aztán a zarándokhelyek átimádkozott helyek, így a kegyelmi közösség sokakat jobban megérint. Ehhez hozzátartozik az egyik nemzedéktől a másiknak átadott tapasztalat is: itt meghallgatást találtak imáim, itt gyóntam meg ismét hosszú évtizedek után, ezen a helyen útmutatást kaptam az életemre, vagy egyszerűen erre és erre a búcsújáróhelyre járok hálát adni, megpihenni, újrakezdeni, ha kifáradtam. Vagyis azt lehet mondani, hogy egy-egy zarándoklat alkalmával illetve a búcsújáróhelyen a hit, a kegyelmi élet egyfajta tapasztalati eseményként van jelen, nem csupán az elméleti tudás vagy az érzelem szintjén. Az pedig, aki ezt átéli, újra útra indul, visszatér ezekre a helyekre.
– Hogyan változtak a hagyományok, hogyan zarándokol ma egy-egy korosztály? Kinek mi a fontos és milyen módon nyílik meg a Jézussal való találkozásra?
– A zarándokok jelentős része ma már gépkocsival, busszal érkezik a kegyhelyekre. Emiatt sajnos visszaesett az éjszakai virrasztások jelentősége, pedig egy-egy ilyen alkalommal a hívek régen átélték Jézus életének eseményeit a születéstől kezdve a pokoljáráson át Mária megkoronázásáig. Ezt az élményt éppen ezért sűrítve, sokszor néhány óra leforgása alatt kell, és csak részben tudjuk átadni. A gyalogos zarándokaltok megerősödése viszont – főleg, ha azt közösségileg teszik meg – talán újból visszaadhatja ezt az egyszerű, mindenki számára elérhető misztikus tapasztalatot. A nagy közösségi élmény ugyancsak jelentős hatású, főként azoknak, akiknek egyházközsége kihalófélben van, de egyre többeknek igénye a búcsújáróhelyeken való csendes elmélyedés, ezért a szentszéki dokumentumok hangsúlyozzák a szentségi kápolnák szükséges kialakítását. A korosztályok, csoportok esetében a zarándokútvonal ugyanaz, különböző lehetőségekkel. A csoport vezetőjének kell előmozdítania azt, hogy a buszon ne csak aludjanak az emberek, hanem megtalálják azokat a sokszor új vagy újrafogalmazott lehetőségeket, amelyek által elmélyülhet hitük, erősödhetnek emberi kapcsolataik. A megnyílás pedig nagyon sokszor az előkészülettől függ, ki, mit mondott erről a helyről neki, milyen tapasztalatot adott át, de ugyanígy hathat rá a prédikáció, az imameghallgatás, a csendes imádság, vagy egy-egy helyi pappal, szerzetessel történt emberközeli találkozás. Ez mind-mind a kegyelem műve, eszköze.
– Minden országnak megvannak a saját kegyhelyei, illetve a saját gyakorlata – mik a magyar sajátosságok?
– Magyarországon a jelentősebb búcsújáróhelyek a szerzetesrendekhez, mégpedig azokhoz a rendekhez kötődnek, amelyek lelkiségéhez szorosan kapcsolódik ez a típusú lelkipásztorkodás. Ennek hatása még akkor is érezhető, ha egy-egy ilyen kegyhely a feloszlatás óta egyházmegyés kezelésben van. És így az igazán jelentős helyeink egész évben fogadják a zarándokokat, ami nem jellemző például Szlovákiára. A magyar kegyhelyek másik jellegzetessége, hogy jelentős részük a különféle nemzetiségi kultúrák találkozási pontjában helyezkedik el, illetve hogy a zarándokaltokhoz nagyon szorosan hozzákapcsolódik nemzeti identitásunk hangsúlyozása és kifejeződése. Ennek következtében ezek a helyek igen fontos szerepet tölthetnek be a helyes nemzettudat és a más kultúrákkal való harmonikus együttélés építésében. Mi Máriapóccsal például sok kérdésben együttműködünk, kicseréljük tapasztalatainkat, segítjük egymást, ami más országokban ugyancsak ritkaság.
– Szentszéki dokumentumok szerint a kegyhelyek elsődleges feladata a gyóntatás lehetőségének biztosítása – miért a gyóntatáson van a fő hangsúly?
– A kegyhelyek a Mennyei Jeruzsálem előképei, ahol Isten irgalmas szeretete megnyitja számunkra az utat a szentek közösségébe, az Eucharisztiához. Az imádság, az újrakezdés helyei pedig ugyanakkor mindig a bűnbánattartás „csomópontjai”. Assisi Szent Ferenc is azt kérte Honorius pápától, hogy miután a hívek meggyóntak, és betérnek a Porciunkula Kápolnába, elnyerjék büntetéseik elengedését. Vagyis a zarándoklathoz, a búcsúnyeréshez mindig hozzátartozik a bűnbánat szentségében való részesedés. A gyóntatószék a búcsújáróhely igazi kapuja. Nem véletlen, hogy a nagy zarándokhelyek ellátását mindig szerzetes- vagy papi közösségek végzik, mivel a szentszéki dokumentumoknak is az az elvárása, hogy aki ezeken a helyeken gyónni akar, azt bármikor megtehesse. És ennek biztosítását nem tudja megtenni pl. egy nyolc falut ellátó plébános.
– Mit tartalmazzon egy lelkitükör a mai ember számára?
– A jó lelkitükröt megelőzi a jó gyónásszemlélet. Karl Barth írja valahol, hogy a protestánsok mélyen átérzik a bűnös és az Isten közötti mérhetetlen szakadékot, ami megkérdőjelezhetetlen, ám a katolikusoknak megadatott, hogy a szentségekben átélhessék, Isten áthidalja ezt a távolságot. A gyónásban maga Isten hajol le hozzám az egyház szolgálata által. Azt hiszem, ebből a tapasztalatból táplálkozhat a helyes bűnbánat és lelkiismeretvizsgálat. A kereszténység alapja a 10 parancs megtartása, de az még nem a kereszténység, hisz azt egy becsületes zsidó ember is megteszi. Ha ez nem megy, akkor az alapokkal is probléma van, vagy ha csak ez megy, akkor életmódunk megrekedt az Ószövetség világánál. A parancsokra épül azután az imaélet, a nyolc boldogság, a környezetemhez és Istenkapcsolatomhoz, a kötelességteljesítéshez, és azokhoz a fontosabb evangéliumi erénykehez, újszövetségi normákhoz kapcsolódó kérdések köre, amelyek ellen oly’ sokat vétünk vagy egyszerűen elmulasztjuk őket. És végül fontos, hogy egy lelkitükör tartalmazza az adott kor jellegzetes bűneit, így manapság pl. az érzelmi rátelepedés, a döntések elodázása, a drog, az internet, a közlekedés vagy éppen az okkultizmus által generált bűnök felsorolását.
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
