A múlt hétvégén tartotta választókáptalanját Esztergomban a ferences világi rend. A program egyik szünetében Beke Mártonnal és Bognár Ardiennel, a rend nemzetközi kapcsolatokért felelős tisztségviselőivel készült interjú hangzott el július 25-én a Katolikus Rádióban. A műsor itt meghallgatható.
A kárpátaljai ferences misszió harminc éves jubileumát ünneplik július 28-án, vasárnap a nagyszőlősi ferences templomban. Az eseményen Majnek Antal munkácsi püspök pontifikál szentmisét, amelyen az elmúlt harminc évben Kárpátalján szolgált ferences testvérek is jelen lesznek. Az ünnepre való készületről Magyar Gergely, a misszió jelenlegi vezetője számolt be.
Varga Kapisztrán ferences szerzetessel időről időre felkeressük a rendalapító Szent Ferenc életének és utóéletének helyszíneit. Ezekről a látogatásokról először rádióműsorok készülnek, majd –mivel kis zarándokcsoportunknak Walla Bernadett személyében fotós tagja is van – megszületik a beszélgetések képes változata is, mint a most közreadott San Rufino-templomot bemutató összeállítás.
Kerékpáros zarándoklatra indulunk Esztergomból Mátraverebély-Szentkútra, amelyet az 1Úton Nemzetközi Zarándoknaphoz kapcsolódva az édesapákért ajánlunk fel. Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt 2019. augusztus 22. és augusztus 25. között a ferences lelkületű és hangulatú programra. A zarándoklatot Fr. Rockenbauer Barnabás testvér vezeti. ONLINE JELENTKEZÉS ITT! A zarándoklat programterve: Augusztus […]
„Ez egy zarándokfilm, amely igyekszik megtalálni a Krisztus felé fordulás valóságos és vélhető nyomait, érzéseket, gondolatokat: azt a belső utat, amely minden zarándoklat igazi célja. Mert az átélhető kis események mögött ott rejtőzik az emberi lélek vágyakozása a teljességre, a kapcsolatra Istennel.”
Az alábbi három videóban osztjuk meg a film második részét.
Olaszországba zarándokoltak a ferences tartományfőnökség munkatársai. A hatnapos út során Alvernát és Assisit tekintette meg a több mint negyven résztvevő. Az utazáson részt vettek a Ferences Rendtartomány központjában dolgozó kollégák és családtagjaik, Dobszay Benedek tartományfőnök, valamint Varga Kapisztrán is.
A magyarországi szerzetesrendek tagságának összlétszáma jelenleg 1350, és a 35 évalatti szerzetesek között több a férfi, mint a nő. Ilyen és más érdekes adatokat is megtudhatunk a Szerzetesi Iroda vezetőjétől, Kiss Didák ferencestől, aki június 12-én adott interjút a Katolikus Rádiónak. A műsor itt meghallgatható.
Milyen tanévet zártak a ferences iskolák? A nyár mennyiben része az oktató-nevelő munkának? Milyen a virtuális térben működő alternatív ferences iskola? Gyarapodnak-e a valóságos iskolák is a közeljövőben? Ez iránt érdeklődött a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány közoktatási referensénél, Dobszay Ambrusnál a Katolikus Rádió két beszélgetésben. A Reggeli riport című műsorok június 5-én és 11-én hangzottak el.
„Ez egy zarándokfilm, amely igyekszik megtalálni a Krisztus felé fordulás valóságos és vélhető nyomait, érzéseket, gondolatokat: azt a belső utat, amely minden zarándoklat igazi célja. Mert az átélhető kis események mögött ott rejtőzik az emberi lélek vágyakozása a teljességre, a kapcsolatra Istennel.”
A Ferences Templom és Kolostor számára az EMMI-től – EGYH-EOR-18-0679 sz. 12 millió Ft vissza nem térítendő pályázati pénzt kaptunk 2018-19-es évre, melyből megvalósításra került az épületegyüttes teljes alaprajzi felmérése, valamint elindult a Fejlesztési tanulmányterv.
A kommunista diktatúrában működött nyolc katolikus gimnázium keresztény értékmentő szolgálatáért Magyar Örökség-díjban részesült június 22-én. Ez az elismerés azon személyeknek, intézményeknek és csoportoknak adható, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. A díjakat a Magyar Tudományos Akadémián adták át. Bécser Róberttel, a szentendrei és Szántó Gellérttel, az esztergomi ferences gimnáziumok igazgatóival a Katolikus Rádióban Szerdahelyi Csongor beszélgetett. A június 26-án elhangzott Reggeli riport c. műsor itt meghallgatható.




