Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban június 15-én tartották a tanévzárót, melyen Lukovits Milán OFM igazgató értékelte az iskolai évet, majd átadták a diákok tanulmányi, kulturális, közösségi munkáját elismerő díjakat. Az iskola közössége végül szentmisében adott hálát a tanévért.A Magyar Kurír tudósított az eseményről.
A ferences gimnáziumokban zajló tehetséggondozásról beszélgetett Dobszay Ambrussal, a program szakmai vezetőjével és az érintett diákokkal a Katolikus Rádióban június 12-én Szerdahelyi Csongor. A Keresztény közéleti akadémia című műsor itt meghallgatható. Közöljük továbbá a szakmai vezető beszámolóját a projektről.
„Istennek kincses tárháza” címmel jelent meg a csíksomlyói ferences kolostor, a Szent István Társulat és az ELTE néprajztanszékének összefogása nyomán P. Losteiner Leonárd ferences kétszáz éve született, eddig ismeretlen munkája a csíksomlyói kegyszobor csodás történetéről. Mohay Tamás néprajzkutató szerkesztette és látta el bevezető tanulmánnyal a kötetet. Vele beszélgetett a közelmúltban felfedett dolgozat jelentőségéről a Katolikus Rádióban Szerdahelyi Csongor. A június 10-én elhangzott műsor itt meghallgatható.
„A mi arcaink – szerzetesi hitvallás” címmel mintegy negyven szerzetes portréját tartalmazó kötet jelent meg a pasaréti ferences plébánia sajtóapostola, Meskó Zsolt szerkesztésében. Vele beszélgetett a Katolikus Rádióban Szerdahelyi Csongor. A június 9-én elhangzott Reggeli riport című műsor itt meghallgatható.
A pakisztáni Keresztelő Szent Jánosról nevezett ferences kusztódia vezetője, Yusuf Bagh májusban néhány napot Budapesten töltött Dobszay Benedek magyar provinciális meghívására. Az ázsiai szerzetessel a Kossuth Rádió és a Katolikus Rádió is készített interjút. Ez utóbbi, amely június 7-én hangzott el a Világ-egyház című műsorban, itt meghallgatható.
Szent Antal napjához kapcsolódóan a pasaréti Páduai Szent Antal-templom kettős papszentelésnek ad otthont június 11-én. Székely János püspök részesíti a papi rend szentségében Szoliva Gabril és Kovács Krisztián ferences szerzeteseket. Az esemény jelentőségéről és a szentelendőkről a rendtartomány vezetője beszélt a Katolikus Rádióban. A június 3-án elhangzott Reggeli riport című műsor itt meghallgatható.
A Gerecse szívében, gyönyörű környezetben épült a harmincas évek közepén Serédi Jusztinián hercegprímás nyaralója. Az ingatlant 1999-ben kapta vissza az egyház. A működtetést az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium vállalta. A főépület eredeti tervrajzok szerinti helyreállítása elkészült. A volt kiszolgáló személyzeti épület 30 fős szálláshellyé alakult át, amely többfunkciós közösségi teremmel bővült. A nyaraló területén gyermekek üdültetése, sport, szabadidős, környezetvédelmi és erdei iskolai táborok vannak. Az épület történetéről, művészeti értékeiről, a Serédi-emlékszobáról és a szép kápolnáról Tokár János, a Franka korábbi igazgatója, a pesti ferencresek jelenlegi házfőnöke beszélt május 22-én a Katolikus Rádióban. A Templom-tér-kép című műsor itt meghallgatható.
Az esztergomi ferences gimnázium nagy öregje, Halmai Vilmos atya ezen a héten lesz hetvenéves. Ő 1960-ban gimnazistaként érkezett, és ferencesként, tanárként, elöljáróként azóta is ez az intézmény az otthona. A Katolikus Rádióban május 22-én elhangzott, őt bemutató műsort itt meghallgathatja.
Várnai Jakab OFM, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora a ferences rendfőnök megbízásából az elmúlt fél évben vizitátorként bejárta a Szentföldi Ferences Kusztódia területét, így jelentős szerepet vállalt a Vatikán által május 20-án kinevezett új kusztos kiválasztásában.
A nyári krakkói ifjúsági világtalálkozó magyar részvételét a Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága koordinálja. A szervezőknek arra is van gondjuk, hogy a több ezer magyar zarándok szép, jól énekelhető új dalokkal is meglepjék a más országokból érkező kortársaikat és esetleg magát Ferenc pápát is. Az ifjúsági bizottság egyik munkatársát, Kámán Veronikát a Katolikus Rádióban május 20-án Szerdahelyi Csongor kérdezte. A műsor itt meghallgatható.
A nyomtatott sajtót sokan temetik. Az országos lapok példányszáma rohamosan csökken, ugyanakkor a helyi lapok, így a plébániai kiadványok továbbra is igen kedveltek. Vajon miért? Erről kérdezte Meskó Zsoltot, a pasaréti plébániai közösség sajtóapostolát Szerdahelyi Csongor a Katolikus Rádióban május 19-én. A Reggeli riport című műsor itt meghallgatható.




