November 14–17. között Mátraverebély-Szentkúton lelkigyakorlatra várják a Ferences Szegénygondozó Nővérek mindazokat, akik érdeklődnek a ferences lelkiség iránt, és szeretnének mélyebb kapcsolatba kerülni Istennel, valamint önmagukkal. Az egyik szervező, Hajós M. Ágnes nővér osztott meg velünk részleteket.
Az idei lelkigyakorlat már harmadik alkalommal kerül megrendezésre Szentkúton. Az első évben kifejezetten a Ferences Világi Rend számára hirdették meg, de mivel akkor maradtak szabad helyek, megnyitották mások számára is a csatlakozás lehetőségét. A következő évben már nem csak a világi rendieknek szólt a program, de számukra különösen is ajánlották a részvételt; idén pedig ferences kötődéstől függetlenül mindenkit örömmel látnak, aki érdeklődik a lelkiség iránt, és szeretne Istennel tölteni egy hétvégét.
A lelkigyakorlat során a zsolozsma, a szentmise és az előadások mellett az elmélkedés mint imamód központi szerepet kap: „Számomra az elmélkedés egy imabeszélgetés, amely során az ember megtapasztalhatja, hol érinti meg őt az, amit a Szentírás egy adott részében hallott, illetve hol érinti meg őt az Úristen” – magyarázta Ágnes nővér. Gimnáziumi éveit felidézve emlékszik vissza Szendrei Miklós atyára, aki azt tanította, hogy amikor olvasunk egy szentírási történetet, az olyan, mintha egy filmet néznénk: hátradőlünk, belehelyezkedünk, és hagyjuk, hogy magával ragadjon. „Amikor a Szentírás egy részletével találkozom, valójában nem a történet konkrét eseménye a fontos – legyen az halfogás vagy beteggyógyítás –, hanem az, hogy abban a jelenetben ott van Jézus, és én is jelen vagyok mellette. A lényeg, hogy a saját életemmel, érzéseimmel, kérdéseimmel kapcsolódom hozzá, és így az imádság személyes párbeszéddé válik. Nem az számít igazán, hogy miről szól a történet, hanem, hogy a Jézussal való találkozásom hogyan érint meg és formál engem” – mondta a nővér.
Szent Ferenc alakjának szerepe természetesen fontos, hiszen ferences lelkigyakorlatról van szó, de nem feltétel, hogy bárki is ismerje az ő életét: aki szeretné, közelebb kerülhet hozzá. Ágnes nővér elmondta, hogy Szent Ferenc kérdése, amely így hangzik: „Ki vagy Te, Uram, édes Istenem, és ki vagyok én?” (vö. Fior 3) különös hangsúlyt kap a lelkigyakorlatban, a résztvevők ezt a gondolatot követve kereshetik a mélyebb kapcsolatot Istennel és önmagukkal.
***
Mátraverebély-Szentkút a Ferences Szegénygondozó Nővérek számára rendtörténeti szempontból különösen fontos helyszín, hiszen 1927. szeptember 14-én az alapító nővérek ott tettek először ígéretet arra, hogy egész életüket Isten szolgálatának szentelik. Az alapítók Jézus és Mária lábánál tették le első fogadalmukat, és ezért a rend a mai napig ezt a dátumot jegyzi alapításának napjaként, és tagjai minden év szeptemberében elzarándokolnak Szécsényből Szentkútra.
A lelkigyakorlat részletei:
A szervezők mindenkit szeretettel várnak, akik vágynak a csendre, az elmélyülésre és az Istennel való találkozásra.
Fotó: Ferences Szegénygondozó Nővérek Facebook-oldala
Szöveg: Gál Emília
Ferences Média 2024