ferences logo

Megnyílt a ferencesek kínai munkáját bemutató kiállítás

A tárlatot szerdán Kálmán Peregrin, a Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár gyűjteményvezetője nyitotta meg, aki elmondta: az anyag abból a kollekcióból származik, amelyet a misszióból küldtek a ferencesek. 1929 és 1950 között ugyanis vándorkiállítások járták az országot azért, hogy a kínai missziónak a hírét eljuttassák az emberekhez és adományokat gyűjtsenek a misszió fenntartásához. Abban az időben ugyanis a ferenceseknek még maguknak kellett előteremteniük a csaknem magyarországnyi terület missziós munkájához szükséges pénzt.

A szerzetesek Kínából néprajzi, mindennapi használati és művészeti tárgyakat, valamint a misszióról készült fotókat küldtek haza. Ezek 1950 előtt már Szegedre, az Alsóvárosi templomba kerültek, amely egy új missziós központ lett volna, de közbeszólt a szerzetesrendek feloszlatása. A munka leállt, de az anyag megmaradt. A kiállítás elsősorban ebből állt össze, de vannak olyan darabok is, amelyeket más rendházak kaptak egykoron a kint dolgozó szerzetesektől.

A kiállításon láthatók egyebek mellett faragott templomi Buddhák, egy nagyméretű, mákgubót ábrázoló váza a bódító illatú virágok tárolására, könyvek, fotók, kiadványok, fali díszek, textilnyomó kefék, fa klumpa, imafüzér, legyezők, kvartett kártyák, sárkányfigurák, tucatnyi selyemfestmény, hangszerek, írókészlet, étkezéshez kapcsolható tárgyak, cipők, sapkák és napernyők is.

A kiállítás az egyetemi tanév végéig látható a Szegedi Tudományegyetem könyvtárában.

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum