ferences logo

Minden út Assisibe vezet

Joggal mondhatjuk, a pápák egyik legkedveltebb zarándokhelye Assisi. Róma püspökei közül sokan keresték fel Szent Ferenc sírját az évszázadok során, és a második világháború óta szinte minden pápa megtette az utat.

IX. Gergely volt az első, ő nem sokkal Szent Ferenc halála után, 1235-ben látogatott el a szent sírjához. A középkorban gyakran vendégeskedtek a pápák a ferenceseknél, olykor hosszabb ideig is. IV. Ince az egész római kúriával együtt egyszer fél évig tartózkodott az umbriai városban. XXIII. János pápa a Vatikánból vonattal érkezett 1962 október 4-én, a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának előestéjén.

II. János Pál hatszor is járt itt. Először néhány héttel megválasztása után, 1978 novemberében. Másodszor 1982-ben, a szent születésének nyolcadik centenáriuma alkalmából. A harmadik látogatás a híres béke-imatalálkozó alkalmával történt, melyen a pápa meghívására a különböző világvallások vezetői vettek részt. Negyedik útja is békemisszió volt, 1993-ban a háború sújtotta Bosznia Hercegovináért imádkozott Szent Ferenc sírjánál más keresztény közösségek, valamint iszlám és zsidó vallási vezetőkkel együtt. 1997-ben az előző évi assisi földrengés áldozataiért fohászkodott a városban. Utolsó, 2002-es útjának a célja ismét a világbékéért való imádkozás volt, más meghívott vallási vezetőkkel egyetemben.

XVI. Benedek pápa 2007 januárjában, Szent Ferenc megtérésének nyolcszázadik évfordulója alkalmából járt először pápaként Assisiben, másodszor pedig 2011-ben, az elődje által kezdeményezett békeima-találkozó negyedszázados évfordulóján szintén ide hívta meg a világ vallási vezetőit.

Természetesen Assisiben a ferencesek nagyon boldogok, hogy az új pápa első olaszországi útja hozzájuk vezet. Róma püspöke egyben Olaszország prímása is, és Szent Ferenc Olaszország védőszentje. Ez már elég ok lenne az úthoz. Az argentin pápának azonban saját maga választotta védőszentje is Assisi szegénykéje, tehát a látogatás különösen meghittnek ugyanakkor jelentőségteljesnek ígérkezik.

A jezsuita pápa már több jelét adta annak, hogy vonzódik a ferenci karizmához, és számít a ferences család támogatására. Székfoglaló szentmiséjén saját kérésére az alvernai ferences novíciusok habitusban végeztek oltárszolgálatot, első fontos személyi döntésével pedig a ferences generálist, José Rodríguez Carballót a megszentelt élet, vagyis a szerzetesi kongregáció titkárává nevezte ki.

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum