ferences logo

Monteverdivel az autistákért

Az idei hangversenyt Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, december 8-án, 20 órakor a pesti ferences templomban tartják. Monteverdi Mária–vesperás című művét adja elő a régi zene kiváló művelőiből erre az alkalomra összeállt Vespro kamaraegyüttes és kórus. Vezényel Derecskei András. Közreműködnek többek között Andrejszki Judit, Pintér Ágnes, Bakos Kornélia és Kéringer László.

Claudio Monteverdi életútja kapcsolódik Magyarországhoz, hiszen 1595-ben, Esztergom töröktől való visszafoglalásakor a zeneszerző tábori zenészként tagja volt a keresztény seregnek. A győzelmet követő Te Deumot, vagyis hálaadást az esztergomi bazilikában tartották, amelyen az ő vezénylésével elhangzott egyik műve is.

A Mária–vesperás 1610-ben, két zenei korszak – a reneszánsz és a barokk – határán született. Zenei nyelvezete kaleidoszkóp-szerűen foglalja össze a kor irányzatait. A gregorián tételei változatos zenei környezetben, minden tételben szerepelnek. A dallamok hol a reneszánsz kórusművek többszólamúságával, hol pedig a kora-barokk szólótételek virtuozitásával vannak jelen. Emellett a korszak kifinomult, francia zenéjének és az olasz népzenének az elemei is felbukkannak. A kompozíció szövegének és szerkezetének alapjául a Mária–ünnepek vesperása szolgál.

A ferencesek az ASK keretében tíz esztendeje kiemelten foglalkoznak autizmus által érintett személyekkel. Intézményük komplexitását tekintve egyedülálló hazánkban. Szakszerű és folyamatos segítséget nyújt autista gyermekeknek, felnőtteknek és családjaiknak. A Magyarok Nagyasszony Ferences Rendtartomány az autizmus problematikájának társadalmi szintű megismertetésében is szerepet vállal. Teszi ezt a rendalapító szándéka szerint azokért, akik a mai világban könnyen a társadalom peremére szorulhatnak. Maguk az autisták gyakran képtelenek saját érdekükben felszólalni, családjaik pedig kétségbeesésükben szintén gyengék érdekeik érvényesítésében.

Az ASK nagy küzdelmet folytat a túlélésért, hisz az állami források és a szülők támogatása messze nem fedezi a szakszerű segítségnyújtás fenntartását. Éves hiányuk jelenleg 25 millió forint. A december 8-i jótékonysági koncerten befolyó adományok az ferencesek e tevékenységének folytatását segítik elő. A rendezvény kiemelt támogatója a MOL Energiakereskedő Zrt. A hangversennyel Szent Ferenc fiai egyben köszönetüket szeretnék kifejezni az Angyalok az Autistákért (AAA) néven ismeret kezdeményezésükhöz csatlakozóknak, akik havi rendszerességgel vagy alkalmi hozzájárulással segítik a magas színvonalú, folyamatos működést.

A ferences rendtartomány titkára és gazdasági vezetője, Dobszay Benedek elmondta a Ferences Sajtóközpontnak, hogy a takarékos gazdálkodás ellenére jelentős éves hiánya van a központnak. Sajnos ez a helyzet a későbbiekben tovább romolhat, mivel ebben a szociális szférában az állami támogatások mértéke csökken. „Nagyon fontos a számunkra a társadalmi támogató háttér. Ezért vagyunk kénytelenek – a rendtől egyébként nem idegen – koldulás kulturált formáival élni. Most Monteverdi segítségével a régi zene szerelmeseit igyekszünk megszólítani.”

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum