ferences logo

Péliföldszentkeresztre látogattak a Gondviselés Háza Idősek Klubjának tagjai – Beszámoló

Péliföldszentkereszten kirándultak a rendtartomány fenntartásában működő Gondviselés Háza  Idősek Klubjának tagjai május végén. 

Két kisbusszal indult útnak a vállalkozó kedvű kis csapat Lengyel Donát OFM atya és több időseket gondozó szakember kíséretében. Már az utat is nagyon élvezték az idősek, hiszen sokan a lakásukból sem tudnak gyakran kimozdulni segítség nélkül.

Először a látogatóközpontot fedezték fel vezető kíséretében. Megnéztek egy kisfilmet, amely megismertette őket Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájával. A film segítségével megértették Ferenc pápa üzenetét: a teremtett világ védelmében minden kereszténynek feladata és felelőssége van. Ezt követően a látogatóközpontban található kiállítást tekintették meg, amely bemutatta nemcsak a környék, hanem hazánk természeti kincseit is. 

Egy kis pihenő után a templomhoz mentek fel, ahol a vezető elmesélte, hogyan kerültek ide a szaléziak, és honnan ered a helység elnevezése. A középkorban ezen a területen telepedtek le a péliek, innen a név első fele. A szentkereszt pedig a templomban őrzött ereklyére, Krisztus keresztjének egy darabjára utal. 

„Az előadást követően közös szentmisén vettünk részt, amelyet Donát atya mutatott be. A lelki feltöltődés után elfogyasztottuk a szendvicseket, amelyeket  kedves vendéglátóink készítettek nekünk, majd felfedeztük a zarándokútvonalat, megcsodáltuk a keresztúti stációkat, és megízleltük a gyógyító forrás vizét is. Testben és lélekben megújulva tértünk vissza a Gondozási Központba” – tette hozzá Sándor Viktória, az Idősek Klubja vezetője. 

Fotó: Sándor Viktória
Ferences Média, 2023

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum