Öt fiatal lány, akik a ferences világi rend (egykori nevén harmadrend) tagjai voltak, 1927. szeptember 14-én Mátraverebély–Szentkúton életüket ünnepélyesen felajánlották Istennek és a Szűzanyának, a legszegényebbek szolgálatára, Oslay Oswald ferences tartományfőnök útmutatásai szerint.
A ferences páter évek óta töprengett azon, hogy hogyan lehetne enyhíteni a Magyarországot akkor is sújtó szegénységen. A karizmatikus személyiségnek nagy vágya volt, hogy az Úristent a szegényekben szolgálja. Az ő szívéből és agyából pattant ki az Egri norma rendszere, amely hatékony megoldás volt a két világháború közötti időkben arra, hogyan karolja föl az egyház a szegényeket, együttműködve a társadalommal és az állammal.
Így született meg Egerben a ferences szegénygondozó nővérek rendje, melynek Oswald atya mellett alapítója volt két nővér is, Páhok Mária Franciska és Kroumann Mária Magdolna. A kezdeményezést teljes odaadással támogatta Szmrecsányi Lajos egri érsek, és hamarosan világhírre tett szert az Oswald atya által Egri normának nevezett szegénygondozási módszer.
Az Egri norma lényege, hogy három jól körülírható, egymással szorosan együttműködő résztvevője van. Az első az állam, illetve a helyi közigazgatás, amelynek az a feladata, hogy pontos és naprakész nyilvántartást vezessen a legszegényebbekről, akik tulajdonképpen már koldussorba jutottak. A második az adott település közmegbecsülésnek örvendő, szociálisan elkötelezett hölgytársadalma, akik vállalják, hogy a koldusok helyett kolduljanak, vagyis maguk között a települést felosztva a tehetősebbektől havonta egyszer a szegények javára adományt gyűjtsenek. A harmadik pedig a szegénygondozó nővérek, akik a közigazgatástól kapott listák alapján és a hölgyek által előteremtett anyagiak felhasználásával – lehetőleg saját otthonukban – segítik a rászorultakat, személyre szabott módon, vagyis azzal, amire valóban szükségük van az élethez és ahhoz, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba.
Oslay Oswald szerint ugyanis az addigi gyakorlat, vagyis az ötletszerű jótékonykodás és ellenőrizetlen koldulás, valamint az egymásról tudomást sem vevő különböző jótékonysági szervezetek működése egyrészt a javak szétforgácsolódásához, másrészt sok esetben ügyeskedéshez vezet. Az élelmes koldusok sokak jóhiszeműségével élnek vissza, míg a szegénységüket szégyenlő, szemérmes emberek teljesen magukra maradnak szerencsétlen helyzetükben. Ezzel kapcsolatban használ egy érdekes és szokatlan kifejezést Oswald atya: sok esetben a jótékonykodás igazából rossztékonykodás, mert nem a teljes embert szolgálja a szegények segítésekor, vagyis nem a társadalomba való visszatérésüket, hanem kitartottság érzetüket, feleslegesség tudatukat növeli csupán. Ezzel szemben a szegénygondozó nővéreknek az állammal és a társadalommal való együttműködése nyomán az elesettek visszanyerhetik emberi méltóságukat és életerejüket.
Az Egri norma, vagyis módszer annyira eredményes volt, hogy hamarosan az ország számos településén hasonló összefogás született, és a harmincas évek közepétől „Magyar norma” néven az állam saját programjaként támogatta országszerte a szegénygondozásnak ezt a módját. Külföldről is csodájára jártak és tanulmányozták a hazánkba érkező szakemberek.
Ennek a munkának fő szervezői és lebonyolítói a szegénygondozó nővérek voltak, akik csak Krisztusnak kívántak szolgálni, felkarolva a társadalom legszegényebbjeit: koldusokat, hajléktalanokat, öregeket és mindazokat, akiknek senkijük sem volt, akik a legkiszolgáltatottabbak. Szent Ferenc bűnbánó ruháját magukra öltve, biciklivel és gyalog járták a nővérek a tanyákat és falvakat, városokat és cigány negyedeket. Mivel szolgálatuk felrázta az emberek lelkiismeretét, sok segítő csatlakozott hozzájuk. A közösség gyorsan gyarapodott, és 1950-ben már 42 közösségben 250 nővér tevékenykedett.
Szerzetesközösségüket 1950-ben betiltották, új tagok felvételére nem volt lehetőségük csak 1990 után. Azóta ismét jelen vannak Esztergomban, Siófokon, Szécsényben és Nagyvenyimben. Kis közösségekben élnek, testvériségben, egyszerűen és vidáman. Lelkiségük középpontja az Eucharisztia bensőséges tisztelete és imádása. Naponta több órát az imádságnak szentelnek, ebből merítenek erőt a szolgálathoz. Amint Szent Ferenc nagy odaadással gondozta a leprásokat Assisi környékén, úgy próbálják ők is felkarolni a mai társadalom legszegényebbjeit, visszaadva nekik emberi méltóságukat. Származásra, nemre, korra és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül szolgálják azokat, akikhez Isten küldi őket.
A nyolcvanöt év kegyelmeiért adtak hálát az évfordulón, szeptember 14-én a ferences szegénygondozó nővérek alapításuk helyszínén, Mátraverebély–Szentkúton délelőtt 10 órától, előadásokkal, szentmisével, a rend egykori és mai életét bemutató színdarabbal és szentségimádással.
