„Nem szabad elővételezni az ügy kimenetelét, a kongregáció és a pápa döntését, de jó reményeink lehetnek – mondta Kovács Gergely egyházjogász, a per jegyzője. Az eljárás különlegessége, hogy ez az első magyar csoportos boldoggáavatási eljárás. A vecsernye előtti összefoglaló értékelésében a jegyző felidézte a ferences protomártírok, vagyis az első ferences vértanúk ügyét. A marokkói vértanúk laikus testvérek voltak. Szent Ferenc küldte őket a muzulmánok térítésére. Amikor a rendalapító a vértanúságuk hírét vette, örömében így kiáltott fel: „Most már biztosan mondhatom, hogy van öt kisebb testvérünk a mennyben!”
Immár a magyar ferenceseknek is van hét szenttéavatásra jelölt kisebb testvére. Ők, Károlyi Bernát és hat társa, akik Isten szolgái, ahogy az eljárás hivatalos címe jelzi.
A szentek életpéldájának és tiszteletének a legnagyobb gyümölcse, hogy megerősíti az egyház hitét, reményét és testvéri szeretetét. Az eljárás első számú felelőse és koordinátora Kálmán Peregrin viceposztulátor volt. A szenttéavatási bíróság tagjai Papp Miklós, aki Erdő Péter bíboros delegátusa, és Kránitz Mihály promótor volt. Az egyházmegyei perszakasz során 26 bírósági ülést tartottak.
A ferences vértanúk ügye úgynevezett történelmi ügy – tudtuk meg Kovács Gergelytől –, ami azt jelenti, hogy kevés a szemtanú, ezért a bizonyítékok többsége a történész bizottság szakanyagában van. E testület tagjai Varga Kapisztrán ferences, Kahler Frigyes, aki a magyar szentavatási ügyek doyenje, hiszen elsőként Mindszenty bíboros eljárásában vállalt történészi feladatot 20 évvel ezelőtt, és Soós Viktor Attila, aki a szenttéavatási ügyek területén az új generáció legaktívabb tagja. A dokumentumok olaszra fordítása Domokos György egyetemi tanár és Sulyok Miklós érdeme. A teológus cenzorokat a jegyző nem nevezhette meg, mert az ő megbízatásuk és az akták titkossága az eljárás végéig tart.
A hét ferences vértanú – Hajnal Zénó, Károlyi Bernát, Kiss Szaléz, Kovács Kristóf, Körösztös Krizosztom, Lukács Pelbárt és Kriszten Rafael – 1944 és 1954 között életáldozatával tett tanúságot hitéről és emberszeretetéről. Mártírhaláluk ideje arra a tíz évre esik, amikor a Magyarországot rabigába hajtó reguláris és partizáncsapatok, valamint a támogatásukkal kiépült rendszer számára az élet nem volt érték, és a kommunista rezsim még nem ismerte fel, hogy a vértanúk vére az egyház magvetése.
Az ünnepi vecsernye legemlékezetesebb része volt, mikor egy-egy tanú szólt röviden a mártírok valamelyikéhez fűződő viszonyáról. Paskai László bíboros kezdte a sort, aki élete megmentőjeként beszélt Hajnal Zénó egykori nagyatádi ferences házfőnökről. A többi vértanú életszentségéről is első kézből kaphattak információ. Farjka Félix atya Lukács Pelbártról szólt, akit gimnazista korában ismert meg, és jelentős részben neki köszönheti szerzetesi hivatását. Tóthpál Józsefné Vass Jolán az egykori budai házfőnök, Kriszten Rafael zsidó mentő tevékenységéről és egy vele kapcsolatos imameghallgatásról számolt be. Huszár László egykori gyöngyösi fiatalember egyike volt Kiss Szaléz lelkes követőinek. Jelen volt az atya utolsó szentmiséjén, amikor lelkére kötötte a fiataloknak, hogy ne higgyenek el semmit azokból a vádakból, melyekkel őt hamarosan illetni fogják. A mise után Huszár szeme láttára tartóztatták le Szaléz atyát, akit még abban az évben kivégeztek Sopronkőhidán.
Az ünnepi vesperás alatt is megtapasztalhattuk, hogy Károlyi Bernát és vártanú társai emléke és tisztelete haláluk óta folyamatos a renden belül és a hívek körében. Erdő Péter bíboros mondta két évvel ezelőtt, a boldoggáavatási per megnyitásakor: „Életüket adták, hogy nekünk életünk legyen”. Kálmán Peregrin egyháztörténész szerint a hét vártanú utat taposott számunkra a 20. század viharaiban. Olyan út ez, amihez mérhetjük magunkat, életünk törekvéseit. Nyomdokaikon haladva eljuthatunk Krisztushoz.
