ferences logo

XVI. Benedek és a ferencesek

A legfőbb szolga – a miniszter generális rang tulajdonképpen ezt jelenti –, levelében áttekinti, hogy a pápa részéről a ferencesek irányában mit tapasztalt az elmúlt nyolc évben, és megállapítja, hogy a kisebb testvérek nagyon hálásak lehetnek őszentségének számtalan gesztusáért, megnyilatkozásáért és tettéért, melyek mind kifejezésre juttatták Szent Ferenc karizmája iránti nagyrabecsülését.

A generálisnak sokszor volt alkalma találkozni a pápával a négy püspöki szinódus alkalmával, melyeken a szerzetesi legfőbb elöljárók konferenciájának tagjaként vett részt, a latin-amerikai püspökök konferenciáján, a ferencesek szentté avatási szertartásai alkalmával, illetve a Szentatya néhány apostoli látogatásakor, melyekre a generális is meghívást kapott.

XVI. Benedek háromszor fogadta magánkihallgatáson a ferencesek vezetőjét, mikor a rend életéről adhatott tájékoztatást. Mindannyiszor megtapasztalhatta, hogy a német pápa mennyire közvetlen, megértő, és milyen közel áll hozzá a ferencesség.

A rendi vezető házigazdaként fogadhatta Őszentségét assisi látogatása alkalmával a Porciunculában és a San Damian-kolostorban, valamint szentföldi útja alkalmával több, ferencesek által őrzött szent helyen.

Más alkalommal is megmutatkozott a pápa Szent Ferenc iránti csodálata, a ferences hagyományok mélységes ismerete és tisztelete. Katekézisében sokszor szólt a ferences szentekről, a ferences teológia és lelkiség sajátos értékeiről.

Carballo generális legutóbb a megszentelt élet világnapján, február 2-án találkozott és koncelebrált XVI. Benedekkel. A szentmise után, amikor a ferences elöljáró köszöntötte a pápát, az egyházfő a következőket mondta: „Szent Ferenc hatalmas szent, és milyen időszerű a személye és a karizmája!”

A világ közel tizenötezer ferenceséhez szóló levelében a legfőbb rendi elöljáró köszönetet mond a nagy pápáért, és kéri rendtársait, hogy fogadják el a pápa bátor döntését, imádkozzanak érte, hogy saját óhaja szerint teljes szívvel és lélekkel tovább szolgálhassa immár legfőképp az imádságnak szentelt életével az egyházat. A személyéért való imádságon kívül iránta érzett hálájukat úgy juttathatják kifejezésre – írja –, ha műveit, beszédeit újra és újra átelmélkedve tanulmányozzák.

Levele végén José Rodríguez Carballo azt kéri a ferencesektől, hogy imádkozzanak az egyházért, kérjék, hogy a Szentlélek világosítsa meg a választásra jogosult kardinálisok szívét és eszét Szent Péter utódjának megválasztásakor.

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum